70 évesen ikreket szült a világ legidősebb édesanyja és most nincs könnyű dolga

A gyermekvállalás sok erőt és energiát emészt fel. A terhesség, a szülés és az utána következő időszak igazán próbára teszi a szülőket, sok lemondással és munkával jár. Sok nő esetében kitolódik a gyerekszülés időpontja és egyre idősebb korban vállalnak gyereket.

Omkari Singh ebben igazi világcsúcs tartó. 2008-ban ez a hölgy lett a világ legidősebb anyukája, 70 éves korában adott ikreknek életet. Omkarinak ekkor már két felnőtt gyermeke és öt unokája is volt, írta a Daily Mail.

A pár Indiában lakik és nagyon szeretett volna egy fiú gyermeket. Ezért mesterséges megtermékenyítésre vállalkoztak. A kezelés nagyon drága volt és a pár mindenét eladta, hogy ki tudja azt fizetni. Mikor a férj megtudta, hogy Omkari ikrekkel terhes, nagyon boldog volt.

A terhesség sok fájdalommal járt de végre megszülettek az ikrek: Barsaat a kislány, és Akashvani a kisfiú.

A kislány 4 éves volt amikor orvosi hiba miatt elvesztette az életét. A kisfiú most 10 éves és gyakran előfordul, hogy az édesanyját a nagymamájának nézik.

Nézd meg a lenti filmet amiben részleteket láthatsz a nem mindennapi család életéből. Biztos, hogy nincs egyszerű dolguk! 

betöltés...