Mire használhatjuk a krumplit az étkezésen kívül?

A krumpli a magyar ember kedvenc alapeledele, meg tudnánk enni minden nap, és most már annyiféle elkészítési formája van, hogy meg is tehetnénk. Leleményesen és okosan elkészítve tiszta egészség! De mire használhatjuk azon túl, hogy megesszük?

Okos praktika például az is, hogy ha túlságosan elsózzuk a levest, gyorsan tegyünk bele néhány kocka krumplit, mert az majd ügyesen felszívja. Nem hiba, példa erre az is, hogy krumplilevest szinte lehetetlen úgy elkészíteni, hogy elég sós legyen, valahogy mindig felszívja.

A krumpli héját, ami ugye legtöbbször a szemétben végzi, ügyesen alkalmazhatjuk vízkőfoltok ellen. Forraljunk fel egy kevés vizet, hagyjuk főni benne a krumpli héját, majd ezzel a lével mossuk át a problémás felületeket.

Ugyanezt a levet használhatjuk vízkőfoltos üvegpoharak vagy más üvegfelületek tisztítására is. Ha mégsem lennének elég tiszták, reszeljünk le egy krumplit és azzal dörzsöljük át a felületet.

Ha régi bőr lábbelink sarka, kérge nyom, vagy feltöri a lábunk, dörzsöljük be egy nyers szelet krumplival, így megpuhul a problémát okozó rész.

Az ezüst és acél tárgyakat áztassuk a főtt krumpli levébe vagy dörzsöljük át őket nyers krumplival. Ez szépen lehozza róluk a fekete lerakódásokat.

A ruhánk keletkezett foltokat hamarabb eltüntethetjük, ha reszelt krumplival bedörzsöljük, majd csak utána tesszük be a mosógépbe.

betöltés...