A biztonsági őrre közelített a kamera. Ami ezután történt, az biztosan feldobja a te napod is!

Aki rendszeresen szokott meccsekre járni, tudja, hogy azt a fergeteges hangulatot, mint, ami ott van, semmi nem tudja pótolni. Ilyenkor izzik a levegőben az adrenalin, pezseg az energia, és a legtöbb mérkőzésen mindig történik valami humoros dolog is.

A mérkőzések megkezdődése előtt, vagy a szünetekben mindig valami dinamikus zenét játszanak be, és az emberek igazán boldogok lesznek attól, ha felfedezik önmagukat az óriáskivetítő-vásznon, igaz ez a divat leginkább Amerikában jellemző.

Az alábbi felvétel egy mérkőzés szünetében készült. Mindenki arra várt, hogy a következő félidő kezdődjön, amikor a hangszórókban megszólalt Michael Jackson Billie Jane című dala. Egészen biztosan nem volt olyan ember a nézőtéren, aki ne ismerte volna a már slágerré vált dalt.

Voltak, akik  annyira felszabadultak a zene hallatán, hogy rögtön táncolni kezdte. A legérdekesebb rész azonban akkor következett be, amikor a lépcsőn álldogáló biztonsági őr is bekapcsolódott a buliba.

Hirtelen ő került a figyelem középpontjába, ami nem is csoda, mert Michael Jacksont is meghazudtoló csípőmozdulatokkal kápráztatta a jelenlevőket.

betöltés...