Az ikrek 20 év után választ kapnak arra, mi történt éjjel mikor apjuk felfedezte, hogy nyitva a bejárati ajtó

1997 január 17-én reggel a Woracek család szörnyű dologra ébredt.

Az apa Tom Woracek kiszállt az ágyból és épp munkába indult, amikor látta, hogy a lámpák égnek és a bejárati ajtó tárva-nyitva.

Nemsokkal később észrevette, hogy három éves lányai, az ikrek, nem voltak a házban. Azonnal keresésükre indultak, minden szervet értesítettek a lányok eltűnéséről és nemsokára meg is találták őket.

A veszély azonban nem múlt el.

A lányokat ugyanis félig megfagyva, egymáson fekve találták meg. Túlélték az egészet és most, 20 évvel később látták meg az akkor készült filmfelvételt erről az esetről, mely nagyon rosszul végződhetett volna.

Akkoriban egy fél méteres hó volt mindenütt, a hőmérséklet a fagypont alá süllyedt a Nebraska államban fekvő Omaha-ban. Ekkor találtak rá a két kislányra a mély hóban.

A rendőrség értesülése szerint az ikrek, Jennifer és Kourtney úgy döntött, az éjszaka kellős közepén felkelnek és kalandra indulnak. Valószínű elfáradhattak és nem is találtak haza.

Később a földön fekve találták meg őket egy kis erdős területen,  Kourtney Jenniferen feküdt. Troy Kister őrmester talált a lányokra. Elmondása szerint Kourtney csak annyit tudott mondani, hogy “Segítsen a testvéremnek”.

A másik rendőrtiszt, Allan Wagner ráterítette a kabátját Jennifer-re de a lány akkor nem lélegzett.  A rendőröknek és a mentősöknek köszönhetően azonban az ikrek rendbe jöttek.

Nézze meg a filmet, melyben láthatjuk mikor a lányok megmentőikkel találkoznak 20 évvel később, és arról a hideg téli éjszakáról megnézik az akkor készült filmfelvételt.

betöltés...