A pár 76 évet élt le ugyanabban a házban – mikor a házat eladják az egész világ csodájára jár

Néhány figyelemre méltó dolog történt az ausztráliai Sydney-ben és ez a történet egészen 1938-ba visz minket vissza. Például ebben az évben ünnepelte az ország fennállásának 150. évfordulóját. Ebben az évben rendezték meg az Empire Games-t. 19 ember halt meg amikor felborult egy hajó, s ebben az évben házasodott össze Tom és Jean Cheetam a Sacred Heart nevű templomban. Abban az évben a pár még egy házat is vett Cremorne-ban, amit most Mosman-nak hívnak.

A pár sokat dolgozott, nagyon jól éltek de igyekeztek a felvett kölcsönt 20 év alatt visszafizetni.

Tom egy nagykereskedelmi társaságnak-nak dolgozott, a II. világháború idején azzal foglalkoztak, hogy morze jeleket fordítsanak le.

A párnak két gyermeke született, egy fiú és egy lány. A ház ahol laktak, a családi élet középpontjává vált. Négy unokájuk született később majd 9 ükunokájuk lett.

Ez a pár 76 évet töltött el a házban amit nemrégen eladtak, 1, millió dollárért. A ház értékesítése sok érdeklődőt vonzott, nemcsak a családtagok hanem több szomszéd is jelent volt az eseményen.

Szomszédok, érdeklődők, aukciós házak, mindenki szerette volna látni ezt a házat belülről is.

Volt azonban még valami a házzal kapcsolatban, ami nagyon sok érdeklődőt vonzott. Tom és Jean ugyanis nagyon vigyáztak a házra, ezért az gyönyörű állapotban volt.

A pár a ház külsejét, a belső falakat és a részleteket mind az eredeti állapotában hagyták meg. Ezért a ház úgy nézett ki, mint ahogy 1938-ban.

-A garázsban üldögéltek, aztán építettek egy verandát és később egy kis műhelyt is, ahol édesapám dolgozott. -mondta Kevin, az egyik fiú.

Ahogy múltak az évek, Jean egyre betegebb lett és Tom átvette feladatait.

Sajnos később mindketten megbetegedtek és idősek otthonába kerültek. Tom ekkor 103, Jean pedig 100 éves volt.

Sajnos Jean 2016-ban elhunyt.

Jean gyászjelentésében ez állt: Jean egy nagyon kedves, sok szeretetet adó feleség volt aki imádta férjét Tomot. Szerető feleség, anya és nagymama volt.

Tom, Jean illetve a gyönyörű ház története felkerült a Facebook-ra is. Nagyon sok embert hatott meg ez a történet és sokan reagáltak is bejegyzéseket írva.

-Annyira megható ez az egész történet, hogy sok év után is még ennyire szerették egymást. – írta egy olvasó a Facebook-on.

Tom és Jean Cheetam igazán sajátos módon foglalkoztak családi házukkal. Tom ezt mondta akkoriban:

-Mi nem akartunk máshová költözni,  büszkék voltunk erre a házra és igyekeztük szépen rendben tartani.

Téged is meghatott ez a szép történet? Akkor oszd meg Tom és Jean történetét barátaiddal a Facebook-on, hogy ők is elolvashassák.

betöltés...