Rihanna playbackelt? – Itt a bizonyíték!

betöltés...

Le­lep­lező videó ké­szült.

Rajongók ezrei háborogtak Rihanna budapesti koncertje után, most felbukkant egy videó, ami segíthet igazolni a történteket.

A Sziget szervezői mindent megtettek, hogy a barbadosi származású világsztár kedvében járjanak, azonban úgy fest, ez is kevés volt. Rihannának hiába épült luxuskonténer, állítólag a saját lakóbuszában, egy harmadik kerületi bevásárlóközpont parkolójában pihent inkább a koncertje előtt.

A fél 10-re meghirdetett kezdést aztán az énekesnő 10-re tette át, mindezt annak a tudatában, hogy legkésőbb 11-kor be kellett fejeznie a rendeletek miatt. De mindez csak a jéghegy csúcsa:

Rihanna húsz percen át lassú dalokat énekelt, majd ezt követően a legnagyobb slágereiből dalolt egy-egy perceket.

Azaz egyiket sem végig. A közönségnek ugyanakkor mindvégig az volt az érzése, nem is énekel a világ legnagyobb sztárja, csak tátog.

Mindezt egymillió dollárért, azaz közel háromszáz millió forintért!

Most felbukkant egy videó, ami ezt a pletykát erősíti. Nézzétek csak!

betöltés...