1500 év után derülhet fény Attila sírjának rejtélyére

Tényleg a Duna medrébe temették, vagy nem igaz a legenda, és máshol helyezték örök nyugalomra? A Travel Channel egyik sorozata az igazság nyomába eredt.

Attila legendája évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. A hun uralkodó és hadvezér az 5. század egyik leghatalmasabb birodalmát uralta, amelynek területe Közép-Európától a Kaszpi-tengerig, a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Azonban ahogy az életével, úgy a halálával kapcsolatban is nagyon sok a kérdőjel.

A magyar diákok már általános iskolában megismerkednek a temetéséről szóló legismertebb elmélettel. Eszerint Attilát hármas koporsóban temették el: az egyik aranyból, a másik ezüstből, a harmadik pedig vasból volt.

Végső nyughelye állítólag hatalmas víztömeg alatt fekszik, ugyanis a holttestét egy elterelt folyó medrébe helyezték, majd a temetés után visszaterelték a folyót. Utána pedig minden szemtanút lenyilaztak, hogy még véletlenül se derüljön ki, mindez pontosan hol volt.

Akár így történt, akár nem, annyi biztos: hiába telt el több mint másfél évezred azóta, a hun király sírjára továbbra sem bukkant rá senki, pedig volt rá jelentkező bőven. Főleg a 19. századi nagy nemzetiidentitás-keresés idején kapott lendületet a dolog, de a mai napig folyamatosan akadnak lelkes vállalkozók, akik nem adják fel a sír utáni kutatást.

Attila szobra a pilisszántói Csillagösvényen – Forrás: Wikipédia / Incze Gáspár

Ezzel a témával foglalkozik a Travel Channel egyik legnépszerűbb sorozata, Az Expedíció az ismeretlenbe legújabb része is. A műsort világszerte 74 országban vetítik, epizódonként tízmilliós nagyságrendű nézővel, így különösen büszkék lehetünk rá, hogy a stáb már másodjára forgatott Magyarországon. 2015-ben ugyanis Szulejmán haláláról készítettek műsort.

A mostani rész előkészítése tavaly januárban kezdődött, magára a forgatásra pedig júniusban került sor. A régész végzettségű műsorvezető, Josh Gates ezúttal is Indiana Jones módjára kutat: lemerül a Duna mélyére és igyekszik elsajátítani a hunok lovasíjász technikáját is.

A sodró lendületű filmben egyetlen másodpercre sem hagyják lankadni a nézők figyelmét. Hamar eljutunk oda, hogy a folyómederbe való temetésről szóló legenda talán nem is igaz. De akkor mégis hol rejtőzhet a hun vezér sírja?

A nyomok a Pilisbe vezetnek. A kutatók jó része úgy tartja, itt állt Attila birodalmának egykori fővárosa, Sicambria, aminek maradványai ma is láthatóak.

Ha ez igaz, jó esély van rá, hogy maga a fejedelem is ezen a területen nyugszik. Sőt, talán nem csak ő: több korabeli forrás arra utal, Árpád fejedelem sírja is itt található. Ő ugyanis 400 évvel Attila halála után rábukkant Sicambriára.

Josh Gates

A filmben Josh Gates helikopterrel köröz a Pilis fölött, majd a téma elismert kutatója, Dr. Lánszki Imre pontosan meg is mutatja, hol található az ősi város. A régész-műsorvezető útja ezután a Pilis egy másik részére, a Holdvilág-árokba vezet. Az itt zajló ásatásokat Szörényi Levente, az Illés és a Fonográf egykori énekese-gitárosa felügyeli, aki az István, a király és az Atilla, Isten kardja rockoperák zenéjét is szerezte.

A csapat több mint 15 éve dolgozik a helyszínen, céljuk egy római kőbánya feltárása. A zenész 2000-ben hozta létre régészeti alapítványát, hogy válaszokat kapjon azon kérdésekre, amelyek gyermekkora óta izgatják. A filmbemutató utáni beszélgetésen elmesélte, gyerekként ő is régész akart lenni, aztán „valahogy előbb lettem rocksztár, így hozta a sors, de a láng nem aludt ki.”

A Holdvilág-árokban minden adott egy látványos ásatáshoz: van vízesés, ember faragta vájatok és rengeteg lelet, köztük római kori cserepek, állatáldozati nyomok, óriási kövek és hátrahagyott szerszámok.”

A kibányászott hegyoldalt láthatóan visszatöltötték, majd hirtelen elhagyták. Mindez azt sejteti, hogy valamit elrejtettek a sziklák alatt, méghozzá nagyon gondosan”

– számolt be Szörényi. Úgy véli, egy-két éven belül kiderülhet, mit rejt a mély: vannak-e sírboltok az árokban, és ha igen, kit vagy kiket temettek ide. Nem állítja, hogy Attilát vagy Árpádot, de abban biztos, hogy nagy felfedezés előtt állnak.

Egy rövid részlet a műsorból:

Az Expedíció az ismeretlenbe legújabb része nem a szó szoros értelmében vett dokumentumfilm, de annyi biztos, hogy lebilincselő. Ráadásul országimázsnak is kitűnő: világszerte emberek milliói ismerhetik meg belőle Magyarországot, és mivel a Travel Channel nézői között elég sok rendszeres utazó van, a hazai turizmus is profitálhat belőle.

(A film Magyarországon február 11-én, szombaton 21:00-kor lesz először látható a Travel Channelen. Ismétlés február 12-én 23:00-kor és március 7-én 11:00-kor.)

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!

betöltés...