Te milyen pózban alszol? Tudd meg, miről árulkodik alvó testhelyzeted!

Testünk nemcsak napközben, hanem éjszaka is mesél rólunk: éjszaka az alvás során felvett pozitúra árulkodik lelkiállapotunkról, kapcsolatainkról. Alvás közben is testbeszéddel kommunikálunk, az agyunk, azaz a tudatalattink ilyenkor is közölni akar valamit, de ilyenkor nem képes kontrollálni a mozdulatokat.

Az alváspózok jellemzik az általános emberi tulajdonságainkat és visszatükrözik pillanatnyi lelkiállapotunkat, hangulatunkat, az élethez való viszonyulásunkat. Ekkor a tudat kikapcsol és testünk szinte tőlünk független életet él, átélve akár az elmúlt nap, vagy napok történéseit. A test ezekre az élményekre bizonyos alváspózok felvételével reagál, amik aztán szokásunkká válnak.

Háton fekvés

A háton fekvés elősegíti a vérkeringést. Ha ilyen helyzetben alszol, akkor nagy valószínűséggel kissé ideges természetű, szőrszálhasogató vagy, túlságosan magas lángon égsz, különösen akkor, ha az egyik lábad kissé keresztbe rakod a másikon. Kissé ingerült, hirtelen haragú természetre vall ez a póz, egyben pedig nagyon energikus és szókimondó személyiségre is.

Magzatpóz

Nem túl nagy önbizalomra, félénk és gyámoltalan személyiségre vall. A mindennapi gondoktól való rettegés eluralkodott az ilyen pózban alvó személyen, és kissé visszahúzódóbb, zárkózottabb lesz ettől, ami alvásán is megmutatkozik. Inkább elkerüli a konfliktushelyzeteket. Ez az egyik leggyakoribb alvási póz. A magzatpózban alvók keménynek tűnnek, de valójában érzékenyek. Időbe telik, míg megnyílnak az idegeneknek. Ha így alszol, bal oldaladon fekve megterhelheted létfontosságú szerveidet (máj, gyomor, tüdő), ezért próbálj meg inkább a jobb oldaladra fordulni.

Ökölbe szorított kezek

Ez a póz agresszivitást fejez ki, testünk tudat alatt reagál bizonyos történésekre, ami agressziót válthat ki, ezért szorul ökölbe kezünk. Ha alvás közben mind a két kezed ökölbe szorítod, akkor agresszióra következtethetünk. Ha férfiként alszol így, akkor feltételezhetjük, hogy esetleg tudat alatt harcolsz a melletted alvó nővel. Abban az esetben pedig, ha egyébként nyugodt nő vagy, akkor ez a gesztus elárulja, hogy a lelked mélyén szívesen uralkodnál másokon.

Oldalt fekvés

Ez a testhelyzet arra utal, hogy logikus módon gondolkozik az illető, azonban kapkodós és szétszórt, sokszor nem tudja, hogy minek hol a helye és nem figyelsz oda, nem koncentrál eléggé feladatai elvégzésére. Ha az oldalt fekvést részesíted előnyben, megbízható, realista ember vagy, emellett hajlasz arra, hogy szertelen legyél, és nem veszel mindent komolyan.

Farönk vagy fatörzspóz

Aki ebben a pózban, vagyis oldalt fekve, egyenes tartással, a test mellé szorított karral és nyújtott lábbal piheni ki nap fáradalmait, az nyitott, laza személyiséggel rendelkezik, állandó középpontja a társaságoknak. Az így alvók néha a kelleténél jobban bíznak másokban, hajlamosak könnyen megbízni az emberekben, ezért könnyű becsapni őket. Mivel alvás közben a gerinc egyenes marad, ez a póz a hátfájdalmak ellen nagyon hatásos.

Összegömbölyödés párnával

Nagyon ritka testhelyzet, olyan nőknél jellemző, akik szerelmi csalódáson, váláson estek túl vagy más nagy veszteség érte őket. Azt jelenti, hogy nem dolgoztad fel, ami megtörtént, és ragaszkodsz a megtörtént, már elmúlt eseményekhez. Nem túl gyakori póz.

Keresztbe fekvés az ágyon

Aki ebben a pózban alszik, a jövőre gondol, furcsa helyszínekre utazik álmában, különféle gondolatai vannak arról, hogy mi fog történni vele, utópisztikus illúziói vannak a jövővel kapcsolatban.

Kéz a fej fölött

Ha alvás közben a kezed a fejed fölé teszed, akkor környezetednek nyugodt, kiegyensúlyozott emberrel van dolga. A munkádban törekszel rá, hogy elérd a maximumot: minél jobban akarsz teljesíteni, hogy elégedett légy magaddal. Mindenben feltalálod magad, és még a legnehezebb kihívásokat is meg tudod oldani, ezért az élet nagyon könnyű számodra, szinte semmi nem okoz nehézséget. Gyerekeknél ez a póz gyakran megfigyelhető.

Kinyújtott végtagok

Aki ebben a pózban alszik, arra vágyik, hogy elérjen valamit: sokszor a kinyújtott végtagok az elérni akarást szimbolizálják, a siker, a pénz és a hírnév felé. Küzdesz és reménykedsz, nem adod fel álmaidat, tisztában vagy képességeiddel. Hajszolod a sikert, élvezed az élet kínálta lehetőségeket, bízod saját magadban, győzni akarsz.

Hason fekvés vagy szabadesés

Az az alváspóz, amikor az ember hason fekszik, behajlított karral úgy, hogy kézfejét a fejéhez húzva tartja. Magabiztos, erős és társaságkedvelő egyéniségre utal ez a tartás. Azok, akik ebben a testhelyzetben alszanak jellemzően extrovertáltak és flegmák. Rosszul viselik a kritikát, döntéshelyzetekben hajlamosak hezitálni, érzékenyek. Kedvelik a társaságot, előszeretettel vesznek részt és otthonosan mozognak a baráti összejöveteleken. A magzatpóz mellett a másik leggyakoribb alváspóz. Az ilyen személyiségek gyakran beképzeltek vagy egocentrikusak, hajlamosak azt hinni, hogy körülöttük forog a világ. Ez a pozitúra a többi hason fekvő pózhoz hasonlóan jót tesz az emésztésnek.

Összekulcsolt kezek és lábak

Ha alvás közben akár a kezed, akár a lábad összekulcsolod, férfi esetében sikertelenségtől, nő esetében pedig támadástól való védekezésre utal testtartásod.

Tengeri csillag vagy csillagpóz

E testtartás jellemzője a hanyatt fekvő test szétvetett lábakkal és karokkal. Az ebben a pózban alvó személyek másokat maguk elé helyező szerény egyéniségek, remek hallgatóságnak és ezért jó barátoknak is tartják őket. Mindig hajlandóak környezetük segítségére sietni, és nem szeretnek a figyelem középpontjában állni. Jellemző rájuk a segítőkészség és az empátia, ami figyelmességgel és gyengédséggel párosul. A csillagpózban nagyobb a horkolás és a légzési problémák valószínűsége, ami miatt kialvatlanabbul ébredhetnek az így alvók

Oldalt, hason fekvés

Ha kissé oldalra fordulva hason fekszel, akkor szentimentális vagy, az életben a könnyen megszerezhető örömökre fókuszálsz. Ez a póz ugyanis érzelgős és érzékeny lélekre vall, aki könnyen meg akarja szerezni a dolgokat az életben, és csak erre összpontosít.

Katonapóz

A katonapóz kedvelői hanyatt fekszenek, karjukat szorosan a testük mellett tartják, lábukat pedig kinyújtják, mintha vigyázzállásban tértek volna nyugovóra. Aki így alszik, az csendes, visszahúzódó, nehezen megnyíló személyiség, és rendkívül magasra teszi a mércét saját magával szemben. Az ebben a pózban alvók kerülik a konfliktusokat és emellett hallatlan nagy önuralommal bírnak. Kutatások szerint a háton alvás során horkolás, nehézlégzés alakulhat ki, ami ronthatja az alvás minőségét is. Ha partneredet őrületbe kergeted horkolásoddal, fordulj meg – mindketten frissebben ébredtek majd

Állra helyezett kéz

Ha valaki alvás közben az állára teszi a kezét, az arról árulkodik, hogy örömét leli abban, ha valakit kikezdhet. Nagyon szereti, ha cikizhet másokat, és nagyon sokat gondol magáról.

Epekedő vagy könyörgő póz

Aki ezt a pózt érzi a legkényelmesebbnek, az oldalt fekve, nyújtott lábbal, előre tartott karokkal alszik. Ez a testhelyzet azt mutatja, hogy az illető megfontolt és kissé bizalmatlan, éppen ezért nehéz túljárni az eszén. Az így alvók nyitottak az új dolgokra, de egyben gyanakvóak és cinikusak is. Döntési helyzetben sokat mérlegelnek, alaposan számba veszik az érveket és az ellenérveket, de ha egyszer letették a garast, szinte soha nem visszakoznak, és döntéseiket általában nem bánják meg. Az oldalfekvés enyhítheti a savas reflux és az alvási apnoe (légzéskimaradás) tüneteit.

Olyan is előfordul, hogy valaki egyik pózt sem favorizálja különösebben, hanem mindig másképp alszik. Ez a kis összeállítás azonban mindenkinek segítséget nyújthat abban, hogy kicsit jobban megismerhesse önmagát. Te is megtaláltad, mi jellemző Rád?

betöltés...