Az anya nem tudta megvenni kislányának a H&M bikinit – az idegen ekkor egy kérdést tesz fel neki

Néha olyan dolgok történnek amire egyáltalán nem számítottál.

Ez  a történet egy holland hölgyről szól aki épp bikinit akart vásárolni 11 éves kislányának, jelentette a holland RTL News. Mindez Zaandam-ban történt és az eset a FAcebook bejegyzésen keresztül az egész országban nagy hír lett.

Az édesanya Cindy Lukken épp vásárolni ment kislányával. Felpróbált néhány bikinit és kettőt választott ki. A kislány megkérte édesanyját vegye meg mind a kettőt de az anyuka elmagyarázta, hogy sajnos csak egyet engedhetnek meg maguknak.

Ekkor egy idegen lépet oda hozzájuk és egy nagyon kedves ajánlatot tett. Egy mellettük álló hölgy megkérdezte Cindy-t feltehet-e neki egy furcsa kérdést. Az édesanya azt válaszolta, hogy igen. Ezt is ugyanúgy leírja az édesanya az interneten, ahol a történet nagyon gyorsan terjedt.

Hogy mit is kérdezett az idegen?

“Mit szól ahhoz, ha én megveszem azt a bikinit a lányának?”

Az édesanya szerényem megköszönte ezt és azt mondta, hogy igan, ha a hölgy szeretné, akkor vegye meg kislányának azt a bikinit.

Ahogy a hölgy mondta, úgy is tett. Egy perccel később már oda is adta nekik a bikinit a H&M-es táskában. Cindy készített egy képet a hölgyről és magáról és feltette a Facebook-ra.

Csak mikor már otthon voltak akkor jutott eszébe Cindy-nek, hogy nem is tudja a hölgy nevét.  Ezért ezt írta Facebook bejegyzésében: “Nagyon kevés ilyen ember ismerek ezért szeretném vele felvenni a kapcsolatot.”

Ezt a bejegyzést rengetegen olvasták és még többen osztották meg. Végül is megtalálták a hölgyet akit Faika-nak hívtak és felvették vele a kapcsolatot. Neki nem volt Facebook oldala de barátainak igen és ők látták a bejegyzést majd szóltak neki.

Faikát nagyon meglepte, hogy apró gesztusa ilyen nagy hatást ért el.

“Tudom milyen az, amikor nincs pénzed arra, hogy valamit megvegyél a gyermekednek” – mondta az RTL News-nak.

“Észrevettem, hogy itt ugyanaz a helyzet, egyszerűen segíteni akartam és azt szerettem volna, hogy a kislány boldog legyen” – folytatta az édesanya.

“Nagylelkű édesanya, igazán kedves volt velünk. Legközelebb meglátogatjuk őt otthonában és megköszönjük neki személyesen” -mondta Cindy.

Faika igazán segítőkész, dicséretre méltó a viselkedése. Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz ezzel.

betöltés...