Egy tanulmány kimutatta: a félelmetes filmek segítenek a fogyásban

Ha kissé letört vagy, mert épp most szegted meg a diétádat egy csokival, csak kapcsold be a tévét! Egyetemi kutatók kiderítették, hogy kapcsolat van a kalóriaégetés és a horror filmek által kiváltott félelem hatására megugró szívritmus között.
Most megtudhatod, miért olyan jó ötlet bekészíteni néhány rémisztő filmet, ha éppen fogyókúrázol.

A Westminsteri Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint egy 90 perces horror film alatt 113 kalóriát égethetünk el, ugyanannyit, mintha 30 percig sétálnánk vagy 15 percig futnánk.

Kutatók megmérték a szívritmust, az oxigén-felvételt és a szén-dioxid kibocsátást. Azt találták, hogy a horror filmek növelték a szívfrekvenciát.

Amint a pulzusszám megnő, és a szív elkezd több vért pumpálni, testünket elönti az adrenalin.

Ennek hatására csökken az étvágy, megnő a metabolikus ráta, ami több kalória elégetéséhez vezet.

A kísérletben résztvevők átlagosan 113 kalóriát égettek el egy horror film alatt, de egyes filmek még inkább segítik a kalóriaégetést. Például:

  1. Ragyogás: 184 kalória
  2. A cápa: 161 kalória
  3. Az ördögűző: 158 kalória

Ez a három film sok olyan hirtelen jelenetet tartalmaz, melyek hatására a szívritmus megugrik, és sok adrenalin szabadul fel, ami fokozza a kalóriaégetést. Ha ezek a filmek neked már túl félelmetesek, választhatsz kíméletesebbeket is, mint a Parajelenségek (111 kalória), az Ideglelés – The Blair Witch Project (105 kalória) vagy A texasi láncfűrészes mészárlás (107 kalória).

Fontos, hogy ezek a kutatások az elégetett kalóriák mennyiségét figyelték. Tehát, ha szeretnéd ennek a módszernek az előnyeit kihasználni, csínján bánj az üdítővel, a chipsszel és a csokival. Ami pedig a legfontosabb: Ne csukd be a szemed! Minél több a rémület, annál jobb!

betöltés...