Megmutatta luxusotthonát Gáspár Bea! Meseszép álomotthon!

Ilyet sem látni minden nap: Gáspár Bea közszemlére tette otthonukat, ahol egyértelműen kiderül – tízmillió van a falon.

Nő a családfő

Tíz éve még nevetségesnek tűnt az egész: Gáspár Győző és családja piros és aranyozott bútorok közt, zebramintás szőnyeggel és kiegészítőkkel feltuningolt otthonában élte mindennapjait – persze a tévé kamerái előtt. Azóta már jó tíz év telt el, és a Gáspár-család szülőfalujukba, Nógrádmegyerbe tette vissza a székhelyét. A szülőház pedig alapos ráncfelvarrson esett át, amit most Bea asszonynak hála bárki megtekinthet. Jelenleg ő az, aki eltartja a szebb napokat is megélt Gáspár-családot. Egy főzőműsor zsűritagjaként keresi a kenyérrevalót. Mindez azért is lehetséges, mert ő maga volt az, aki megnyerte a hírességek főzőversenyét és ezzel tízmillió forintot kaszált. Bea a győzelme után azt mondta, a pénzt arra költi, hogy vállalkozást indít és otthon egy modern konyhával lepi meg magát. Nos, most két képet is megosztott a világgal, és mindenkinek leesett az álla.

Így élnek ma

Bea az Instagramjában mutatta meg a nappalijukat, a fotó hihetetlen jólétről tanúskodik. Szemben a falon a család hatalmas, fekete-fehér fotója, csillogó szövettel bevont bútorok, fal,… igazi pompa.

Bea egy korábbi képén már az látszik, ahogy a Gáspár-család vacsorázik. Az étkezőasztaluk akkora, mint az átlag tízemeletes panelokban a konyha. A falon pedig ott virít a tízmilliós nyereményéről szóló “bizonylat”, amiért Bea asszony keményen megdolgozott a konyhában.

Otthonuk prezentálásában azonban még mindig Győzike a király, ő arra is gondosan ügyel, hogy ő maga is rajta legyen a képen, és a legújabb, legtrendibb ruhákban mutassa a világnak – a sztárok élete sem egyszerű.

www.streetwearshop.hu

Publiée par Gáspár Győző sur Vendredi 9 février 2018

betöltés...