A legőszintébb autóhirdetésen röhög a net!

Újabb autóhirdetés válhat legendássá, ami a magyar kínálatot illeti. Ezúttal egy Ford Mondeo tulajdonosa, pontosabban a tulajdonosának a gyermeke tette fel a világhálóra azt a hirdetést, ami futótűzként terjed a közösségi oldalakon.

Nem véletlenül!

Vegyétek meg apám autóját, mert h. lye volt, és annak ellenére, hogy anyám bezzegmegmondta előre, csak azért is megvette úgy, hogy közben a másik verda ott dekkol a ház előtt. Ő úgy gondolta, hogy nagy okosság halmozni a négykerekűt, ezért most a két állásos garázsunkba való bejutásért 3 autó áll sorban. Szóval vegyétek meg, mert: – makulátlan állapotban van, hiszen átvitt értelemben anyám fél szeme mindig a fiókban lévő kocsi kulcson tanyázik, nehogy véletlenül eszébe is jusson bárkinek használni azt a nyomorult autót. – szép fehér, ránézel és kiég a retinád a gyönyörűségtől, a spontán örömtől pedig felsikoltasz. – nagy, ujjal nyomogatható képernyő van rajta, ami németül karattyol.

Apám felelősségteljesen bólogat, és ész nélkül üti a képernyőt aki amúgy egy f. ngot nem beszél németül. – akkora, mint egy teherszállító hajó, szóval nagyit az egész konyhával együtt lehet szállítani A-ból B-be, kötőtűstől, visszaváltható PET palackokkal, komplett gyógyszeres ládával és szomszédasszonyi nyugger-barátnőkkel. – utcára nyíló ablakai vannak és ezen felül két irányba tekerhető kormánya is. – úgy néz ki belülről, mint a Csiücsuan Űrközpontba kilövésre váró űrhajó szóval nagyon fless. – pofátlanul jól szól benne a Depeche Mode budapesti koncertfelvétele, amire részegen kiválóan lehet vetkőzni és utánozni Dave Gahant csípőringását. – egy egész mormon kommuna szállítmányozható benne, amennyiben igény van rá. – úgy gyorsul, hogy mikor rálépsz a gázra, hirtelen le tudod olvasni a Göncölszekér alvázszámát. – karc és sérülésmentes erről a fentiek ismeretében anyám gondoskodik! És nem utolsó sorban, vegyétek meg, mert: anyám a végtelenségig fog cseszegetni minket és nem szeretnék több vasárnapi ebédet úgy elkölteni, hogy bezzegmegmondtamozik.

Ha hívsz és apám hallózik legalább egymás után tízszer és nem mond semmit, akkor az nem azért van mert nem hall, hanem azért mert fogalma sincsen arról, hogy mikor veszi fel a telefont az Ő mutatványa nem az, hogy has, – hanem legfőképp zsebbeszélő. Amúgy a rugalmasság nála nem szívesség, hanem az üzletkötés valutája, úgyhogy nagyon korrekt csávó – én már ismerem 31 éve, úgyhogy kezességet vállalok érte. Ha nem bízol, akkor gyere házhoz, és majd ha problémád van de nem lesz akkor legalább tudomhollakszmegtalállak-ozhtasz.

forrás:

betöltés...