A 7 éves kisfiú csomagot küld Ázsiába – 12 évvel később üzenetet kap ami egész életét felborítja

Az egész történet  2000-ben kezdődött, egy iskolai dobozzal és egy fényképpel, amely a világ két különböző pontján élő két ember életét örökre megváltoztatta.

A 7 éves Tyrel Wolfe egy iskolai projekt keretében készített egy csomagot, melyben a tanuláshoz szükséges dolgok voltak s ezt egy jótékonysági egyesületnek adta.

A világ másik részén elő kislány megkapta ezt a csomagot és egész élete megváltozott.

A Fülöp-szigeteken élő Joana Marchan kapta meg a csomagot. Sokat jelentett ez neki, hiszen így megkezdhette tanulmányait az iskolában. A csomagban megtalálta a kisfiú fényképét és ezért cserébe küldött magáról egy képet neki és egy köszönő levelet is. Később azonban kiderült, hogy ez a levél soha nem jutott el Tyrel-hez, írta a People .

Néhány évvel később a lány megpróbálta őt megkeresni a Facebook-on de a fiú nem igazolta vissza a bejelölést. Az iskolás csomag már csak egy emlék maradt számára, a fiú pedig nem tudta, kihez is került a csomag.

A lány két évvel később még egyszer megpróbálta őt megkeresni.

“Érdekelt, hogy milyen az élete, hogy ő is egyetemre jár-e, mint én? mondta a lány a People-nek .

Végül is kapcsolatba kerültek és Joanna elmagyarázta, mi is a helyzet. Gyakran váltottak üzenetet  Facebook-on és rájöttek, hogy nagyon sok közös vonásuk van. Megkedvelték egymást.

Egy év múlva úgy döntöttek, találkoznak és Tyrel vett egy repülőjegyet Kambodzsába.

“Mikor megérkeztem, azt hittem pofon kell vágnom magam, mert csak álmodom, mesélte a fiú a People-nek.

Joana családjának hagyományai szerint a pár nem lehetett együtt csak azután, hogy a fiú engedélyt kért rá a szülőktől. Tyrel egy idő után visszatért az Egyesült Államokba aztán megint Kambodzsa felé vette az útját.

Ez alkalommal Tyrel engedélyt kért a lány édesapjától, el szerette volna venni Joanát feleségül. Sok részletet meg kellett oldaniuk de végül is elérkezett a várva-várt esküvő napja az Egyesült Államokbeli Midville-ben.

Joana az Egyesült Államokban akart letelepedni így odaköltöztek és most első gyermeküket nevelik.

Micsoda történet, az élet írta! A lenti filmből még több részletet tudhatunk meg erről a csodálatos szerelmi történetről, kérjük oszd meg barátaiddal, ha Téged is meghatott!

betöltés...