Hogy reagálnál, ha újra ott állna előtted életed nagy szerelme?

betöltés...
Egy tévéműsor összehozott 5 nőt egykori nagy szerelmükkel, volt, aki köpni-nyelni nem tudott, és olyan is, aki egyből a másik nyakába ugrott.

Egy spanyol tévéműsorban csak annyit mondtak 5 nézőnek a hölgyek közül, hogy a műsorban találkozni fognak egy hozzájuk közel álló emberrel a műsorból. Ezután egyenként a színpadra állították őket, bekötött szemmel, és ezt tették életük legnagyobb (egykori) szerelmével is. Egyikük sem tudta, ki áll majd ott velük szemben.

Feltétel volt, hogy amíg a háttérzene el nem hallgat, egyikük sem szólalhat meg. Amikor levették a kendőt, mindenki megdöbbent, senki sem találta a szavakat. Amikor rádöbbentek, hogy annyi év után életük nagy szerelmével találkoztak, volt, aki sírni kezdett, volt, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és csak lassan, lépésről lépésre tudott közeledni egykori szerelméhez. De olyan is volt, aki egyből a másik nyakába ugrott, és megölelte, megcsókolta gyerekkori szerelmét.

Sőt, több egykori szerelmespár a műsornak köszönhetően újra összejött. Veletek is történhetne ilyesmi hasonló helyzetben?

betöltés...