“Azt szeretném, ha a szüleim börtönbe kerülnének. Megérdemlik!” Kegyetlen szavak egy gyerektől, de ha elolvasod, igazat adsz a lánynak

A lány csendesen beszél, gép segítségével lélegzik, mert tüdejét tönkretette a betegség, ennek ellenére határozottabb nem is lehetne, mikor azt mondja, rács mögött szeretné látni a szüleit.

Azért vállalta a beszélgetést, mert szeretné felhívni a figyelmet azokra a fiatalokra, akik hozzá hasonló helyzetbe kerültek vallásos szüleik miatt.

A 20 éves Mariah Walton betegsége gyógyítható. Egész pontosan az lett volna, ha mormon szülei már közvetlenül a születése után beleegyeznek, hogy megoperálják gyermeküket. Mariah ugyanis egy veleszületett szívrendellenességgel jött a világra, aminek következtében a szívének bal oldala nem záródott össze megfelelően. Az orvosok hamar diagnosztizálták a bajt és fel is ajánlották a szülőknek az operációt. Csakhogy ők nemet mondtak.

.Miközben apja és anyja abban bízott, hogy a hitük és imáik ereje meggyógyítja majd, Mariah állapota folyamatosan romlott. A kezeletlen rendellenesség miatt mostanra pulmonális hypertónia alakult ki nála, ami azt jelenti, hogy a tüdőartériáiban lévő vérnyomás meghaladja a normális szintet. Ez visszafordíthatatlan károsodásokat okozott a szervezetében, ezért, mint mondja, hamarosan a szív-tüdő átültetés lesz az egyetlen reménye az életre.

A fiatal lány, aki ágyhoz kötve éli az életét, két éve döntött úgy, hogy otthagyja vallásos szüleit, és önálló életet kezd. Döbbenten vette tudomásul, hogy az elmúlt 18 évet születési anyakönyvi kivonat és TB-szám nélkül élte. És nem ő az egyetlen.

A Guardian cikkéből kiderül, az idahói „Krisztus követői” elnevezésű szekta tagjai körében 2002 és 2011 között több kisgyermek halt meg, mint az egész államban. A gyanú szerint az elkeserítő adatokhoz nagyban hozzájárult az, hogy a vallásos szülők megtagadták az orvosi kezelést.

betöltés...