Ne használd ezeket a szépségápolási termékeket várandósság alatt!

Azt szokás mondani, hogy egy nő a várandósság alatt a legszebb. De gondoljuk csak át ezt a terhes nő szempontjából: extra kilókat szed fel, folyton hányingerrel, hányással küzd, energiaszintje a nullához közelít. Magától értetődő, hogy ő bizony nem ilyenkor érzi magát a legszebbnek. Ugyanakkor várandósság alatt is igyekszünk mindent megtenni azért, hogy szépnek láttassuk és nem utolsó sorban annak is érezzük magunkat.

Azonban a jól bevált szépségápolási szokásainkat a várandósság első pillanatától át kell gondolni. Ilyenkor már a magzat egészsége is fontos és jóval elővigyázatosabbnak kell lenni a kozmetikumok használatánál, mint korábban, mert nem minden szépségápolási termék alkalmas arra, hogy a terhesség hónapjai alatt is alkalmazd.

Fogfehérítők

Ezeknek a termékeknek a peroxid az aktív hatóanyaguk. Önmagában ez nem probléma, hiszen teljesen biztonságos anyag ez a felnőttek számára, még akkor is, ha egy keveset lenyelnek belőle. Azonban a babákra gyakorolt hatásairól nem sokat tudunk. Éppen ezért várandósság alatt a fogfehérítő készítmények helyett legfeljebb fehérítő hatású fogkrémet alkalmazz.

Hajlakk

Sok nő egyetlen napot sem bír ki hajlakk nélkül. Azonban a terhesség ezt is átírja, mégpedig a hajlakkban lévő ftalátok miatt. Állatkísérletekben a ftalátok születési rendellenességeket eredményeztek, ezért a biztonság érdekében a terhesség egésze alatt tedd félre a hajlakkos flakont. Helyette használj zselét vagy hajhabot.

Körömlakk

Ugyanaz vele a gond, mint a hajlakkal, a ftalátok. Ha be tudsz szerezni olyan körömlakkot, ami ezt az összetevőt nem tartalmazza, várandósság alatt is bátran festheted a körmeidet!

Akné elleni termékek

Várandósság alatt a pattanások kialakulásának esélye még egy egyébként aknéra nem hajlamos nőnél is megnövekszik. Az akné ellen kapható, vényre felírt, szájon át szedhető készítmények bizonyítottan születési rendellenességet okoznak. Azonban a helyileg alkalmazható termékeknél ugyanezt a hatást nem mutatták ki.

Hajfesték

Sok bizonyíték ugyan nem áll rendelkezésre ezen a téren, mégis jobb nem kockáztatni és mellőzni a hajfestést. A legtöbb orvos legalább az első trimeszter idejére javasolja a hajfestés elhagyását a fejlődési rendellenességek valószínűségének csökkentése érdekében.

Sötét színű rúzs

A sötét színű rúzsok ólmot tartalmaznak, hogy a színt tartósabbá tegyék vele. Ez problémát csak akkor okoz, ha az ólom a szájról a szervezetbe kerül, azaz, ha lenyeljük. Ám mivel egy óvatlan pillanatban lenyalogathatjuk az ajkainkról vagy az étellel együtt a gyomorba kerülhet, jobb tartózkodni tőle.

Ránctalanító krém

Sok ránctalanító krém összetevője a retinol, aminek kimutatták negatív hatásait a születendő gyermek egészségére. Egyrészt vetélést, másrészt születési rendellenességet okozhat ez az anyag. Jól teszed, ha ellenőrzöd a krém összetevőit és ha megtalálod köztük a retinolt, nem használod a várandósság hónapjai alatt!

Kémiai szőrtelenítők

A kémiai szőrtelenítők, szőrtelenítő krémek többnyire tioglikolsavat tartalmaznak. Folynak a kutatások azzal kapcsolatban, hogy hogyan hat ez az anyag a magzatra, de amíg nem születik egységet álláspont, az orvosod valószínűleg azt fogja javasolni, egyáltalán ne használj ilyen készítményt a kicsi érdekében.

Rovarriasztók

Ezeknek a termékeknek gyakori összetevője az ún. DEET. Ez az anyag többféle terhességi komplikációt okoz, ezért ha kénytelen vagy rovarriasztót használni, olyat keress, amiben a DEET nem található meg.

betöltés...