A legfárasztóbb tárgyak a Vaterán, amiket el akartak adni

Vigyorgó szarvasfej, hihetetlenül béna kitömött állatok, degenerált tigrist ábrázoló falvédő – ez csak egy kis ízelítő, nézzétek meg a többit is!

A The Art of Vatera nevű Facebook oldalon hál’istennek összegyűjtötték (és gyűjtik folyamatosan) a Vaterán, a Teszveszen, az Apródon és más hasonló apróhirdetés-portálokon fellelhető legfantasztikusabb tárgyakat.

A “fantasztikus” persze enyhe kifejezés, hiszen az alábbi képeket nézve az ember nem is tudja, hogy nevessen, vagy inkább sírjon azon, hogy egyesek mi mindent nem kínálnak eladásra. A legmegdöbbentőbb, hogy őszintén remélik is, hogy valaki majd megveszi az ultrabéna halas sapkát vagy feneket formázó bögrét! A képeket elnézve erre vajmi kevés esély van – hacsak azért nem, mert már annyira ciki, hogy az menő… 🙂

Az első példány mindjárt egy asztal, aminek valaki kommentben közölte a Vaterás linkjét, így közreadjuk, ami ott olvasható. A műtárgyat tulajdonosa az “iparművészeti” jelzővel látta el.

.

“Szobor talpú ÜVEG ASZTAL farmerruhás nővel a múlt évezredből. Iparművész készítette a nőt gerincre fektette, kezével lábával tartja a lesarkított vastag üveglapot. Az üveglap tapadókorongokon fekszik. Hibátlan, karcmentes.” (A tárgyakhoz írt szövegeket szó szerint tesszük közzé, a helyesírást sem javítottuk.)

És most következzen néhány a legfárasztóbb tárgyakból, immár szöveg nélkül:

.

betöltés...