Egy életlecke egy 75 éves bácsitól, aki a szupermarketbe ment bevásárolni!

Egy életlecke egy 75 éves bácsitól, aki a szupermarketbe ment bevásárolni!

Épp az esti bevásárlást intéztem a közeli szupermarketben, mikor megakadt a szemem egy idős bácsin. Szemében nagy fájdalom ült. Eltoltam a kosaram mellette, gondoltam szól, ha segítségre van szüksége, de nem tette. Mikor elértem a polcok végére, a lelkiismeretem megszólalt, és nem tudtam otthagyni. Így visszamentem, és megkérdeztem, hogy van-e szüksége segítségre.

Ekkor azonnal könnycseppek gurultak le a napbarnított arcán.

– Vastagbélrákom van, és sajnos nem mindig érzem, hogy odalent mi történik, így sajnos megesett a baj – mondta. Éreztem, hogy segítséget kell hívnom, szerencsére akadt is egy rendes alkalmazott, aki kisegítette a bácsit a mosdóba, majd hoztunk neki tiszta alsónadrágot az üzletből. Mikor távozni akart, a pénztárnál ki akarta fizetni a ruhákat, de az üzletvezető ott várta, és egy fillért sem vett el tőle, azt mondta, hogy örültek, hogy segíthettek.

A bácsi megköszönte az emberek nagylelkűségét, és elmondta, hogy 50 évig dolgozott, mégis a mai napig úgy érezte, hogy senki sem törődik vele. Sokan sírtak, én is, majd megosztottam vele az én aggályaimat, félelmeimet is az élettel kapcsolatosan. Ő türelmesen végighallgatott, és megnyugtatott, mondván, hogy minden rendbe jön, ne aggódjak semmi miatt. Majd megköszönve még egyszer a segítséget, elindult haza, mert várta a nálánál még súlyosabb beteg felesége, akit gondoznia kell.

Számomra az este legnagyobb tanulsága, ajándéka az volt, hogy segítettem az idős bácsin, és cserébe embernek érezhettem magam.

Higgyétek el, segíteni jó!

betöltés...