Milyen sors van a tenyeredbe írva?

Már az ókor nagy filozófusai is meg tudták mondani valaki jellemvonásait, sőt jövőjét is, ha belenéztek a tenyerébe. Bár nem egyszerű ez a fajta „jóslás”, néhány alapvető tulajdonságot te kiolvashatsz belőle.

A tenyér négy vonala
A tenyérjóslás hagyománya szerint a bal kéz tenyere a bennünk rejlő potenciált jelképezi: mire vagyunk képesek, mik a hajlamaink, mire vagyunk fogékonyak, azaz a személyiségünk tükörképe. A jobb tenyér pedig a jövőnk tükre – megmutatja, mi vár ránk.

A négy fő vonal az élet-, a fej-, a szív- és a szerencse vonalai. Ezeket tudhatod meg belőle.

Az életvonal nem az élethosszt, hanem az élni akarást, az életenergiát mutatja. Megjelenhetnek rajta az operációk, sebesülések nyomai. Ez a legelső redő tenyerünkön, ami már a méhen belüli nyolcadik héten kialakul. Sokan rémülnek meg rövid életvonaluk láttán, azt gondolván, nem lesz hosszas életük, de a vonalnál nem a hossza, hanem inkább a kifejezettsége, hangsúlyossága a mérvadó: minél kifejezettebb és erősebb a vonal, az illető annál aktívabb és dinamikusabb természetű.

A fejvonal a hüvelyk- és mutatóujj közti részről indul, átszelve a tenyeret. Néha össze is olvad az életvonallal. Megmutatja az illető gondolkodásmódját, a kreativitásról és képzelőerőről árulkodik. Minél hajlottabb, íveltebb a fej vonala, annál gazdagabb fantáziával és képzelőtehetséggel rendelkezik valaki.

A szívvonal a vérkeringés állapotát, érzelmi és lelki életet jelzi. Megjelenhetnek rajta pontonként akár a szív problémái, de a vesekövet, hólyagkövet is mutathatja. Emellett az ember élete során kialakított kapcsolatairól, érzelemvilágáról is információt ad. Ez a vonal van legközelebb az ujjakhoz, és valamilyen szinten a fej vonalával is párhuzamosnak mondható. Az, akinek ez a vonal a mutató- és középső ujjuk közé irányuló görbülettel végződik, könnyebben és nyitottabban ki tudja fejezni érzelmeit, míg akinek egyenesen végződik, annál belső érzékenység vall, kevésbé nyíltan tudja megélni érzelmeit másokkal szemben.

A sors- más néven szerencsevonal mutatja az élet mozzanatait, akadályait, sorsfordulókat. Van, akinek ez a vonala hiányzik. A vonal a középső- és gyűrűs ujj közül indul lefelé. Lehet, hogy nem pont középen van, hanem egyik vagy másik ujjhoz közelebb húzódik, de mindenképp a csukló felé halad. Ez egy másodlagos vonal és nem is látszik mindenkinél, de ha látható, sőt erős és kifejezett, „viselője” nagy esélyekkel nézhet szembe élete során.

Az egészségvonal nem minden kézen jelenik meg. E vonalról a szervezet egészségi állapotára lehet következtetni.

betöltés...