Mi vár rád az év második felében? Ezt mondják a csillagok

Alig szedtük le a díszeket a karácsonyfáról, talán néhány kósza tűlevél is bujkál még a lakásban, máris itt az év második fele. De vajon mit tartogat a következő 6 hónap? Utazás, szerencse, vagy éppen baljós jelek árnyékolják a félévet? Szerelemben, vagy csalódással telik majd ez az időszak? Féléves horoszkópunkból ez is kiderül!
 Kos

A Kosok számára a második félévet minden szempontból egy utazás fogja meghatározni – ez szerepet játszik majd abban is, hogyan teljesítenek pénzügyi szempontból, de az érzelmi életük alakulását is nagyban befolyásolja majd az a tapasztalat, amit itt szereznek.

Mindenképpen épülésükre válik majd ez az út, ami sok tanulságot tartogat.

Bika

A Bikák számára a második félévet elsősorban a kiegyensúlyozottság jellemzi. Sokáig dolgoztak valamin, és ennek a gyümölcsét élvezhetik most.

Úgy érzik, célba értek, elértek valamit, ami eddig motiválta őket, és most végre egy kis pihenőt tarthatnak, mielőtt egy újabb nagy kalandba vágnának bele.

Élvezik a pihenést, és feltöltődnek energiával ebben az időszakban.

 Ikrek

Az Ikrek régóta nem érezte már olyan jól magát, mint amilyennek a most elkövetkező félévben fogja.

Sikert sikerre halmoz, és még olyan célokat is megvalósít, amelyekről eddig talán csak álmodni mert.

A csillagok állása is kedvez az Ikreknek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat, és kitartóan dolgozott azért, hogy a dolgok most így egybevágjanak.

 Rák

Az év második fele komoly változást hoz a Rákok számára, talán egy költözés, vagy egy munkahelyváltás is kilátásban van.

Ez kissé nyugtalanná teszi őket, hiszen jobban szeretik a biztonságot és az állandóságot, de összességében jót fog tenni nekik ez a váltás, mert ezzel új képességeket fejleszthetnek.

Oroszlán

Az Oroszlánoknak a következő félévben fel kell vállalniuk egy konfliktust, ami talán hosszabban húzódik majd el, mint ahogyan szeretnék.

Mégsem érdemes kitérni előle, mert ha egyszer átküzdik magukat ezen a szakaszon, akkor egy olyan terhet tehetnek le, ami már régóta gátolta őket a kiteljesedésükben, és ami miatt nem tudtak őszintén dolgozni a céljaikért.

Szűz

A Szüzek számára nagy megkönnyebbülést tartogat az év második fele, elsősorban az anyagiak tekintetében.

Egy eddig szorongató pénzügyi probléma, ha nem is egy csapásra, de végre megoldódni látszik.

Lehet, hogy kivezető út sok feszültséget és még több utánajárást tartogat, de az év végére akár teljesen rendeződhet is az anyagi helyzetük.

 Mérleg

Nehéz döntést kell meghozniuk a Mérlegeknek az év második felében, ráadásul mind az anyagiak, mind a szerelmi életük terén komoly kihívásokkal találják szemben magukat.

Nem egyszerű válaszúthoz érkeztek, de legalább már tudják, melyik a helyes irány, amibe indulniuk kell, és az év végére túl is lehetnek a nehézségeken.

 Skorpió

A Skorpiók úgy érezhetik, hogy ugyanazt a sarat dagasztják ebben a félévben is, amivel már sokszor meg kellett küzdeniük, most azonban betelhet náluk a pohár, és úgy dönthetnek, hogy új kihívások felé néznek.

Miközben végre rászánják magukat a változásra, új energiák szabadulnak fel bennük, és szinte kivirágoznak, új szárnyakra kapnak, és még az is lehet, hogy egészen távoli célokat is elérnek így az év második felére.

 Nyilas

A Nyilasok számára a második félév egy nagy szembenézést tartogat, és lehet, hogy éppen önmaguk lesz az, akivel el kell majd számolniuk.

Mivel sokáig próbáltak elkerülni egy kényes témát, vagy nem tudomásul venni egy már kialakult helyzetet, a szituáció mostanra kényessé válhatott.

Ez a félév azonban lehetőséget teremt nekik arra, hogy helyrehozzák a dolgokat, és mindent tiszta lappal kezdjenek.

 Bak

A Bakok számára a következő félév egy nagy kihívást tartogat, amivel szembe kell nézniük, és ami elől nem menekülhetnek tovább.

Lehet, hogy a megoldáshoz ki kell lépniük a komfortzónájukból, és olyan körülményekkel kell majd szembenézniük, amilyenekkel korábban nem mertek volna, de végül ez egy komoly sikerhez és elismeréshez vezetheti őket, ha nem futamodnak meg az első alkalommal.

Vízöntő

A Vízöntőknek keserűen kezdődhet ez a félév, mert lehet, hogy egy régi hiányosságukkal kell majd szembenézniük.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnának túllépni ezen a problémán.

Ami először letöri őket, azt később feldolgozhatják, leszűrik a bölcsességeket, és mivel igazán filozofikus alkatok, még az is lehet, hogy a tanulságokat előnyükre kovácsolják, és olyan tapasztalatra, tudásra tesznek szert, amit később érdemes lesz majd másokkal is megosztani.

 Halak

A Halak számára elsősorban szerelmi téren hozhat izgalmas fordulatokat ez a félév, úgy érzik, végre révbe értek, vagy egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy révbe érjenek.

Készen állhatnak arra, hogy megtegyenek egy komoly lépést, és végre a körülmények is kedveznek ehhez.

Egyedül az anyagi biztonság területén kell még dolgozniuk, de most, hogy a többi terhet végre lerakhatták, erre is nagyobb figyelmet tudnak majd fordítani, így ez a félév minden téren igazi sikert és megállapodást hozhat a Halaknak.

 

betöltés...