5 nő, akik nem sejtették, hogy sorozatgyilkoshoz mennek feleségül!

Te mit tennél, ha kiderülne, a szerető házastársad, életed párja egy hidegvérű sorozatgyilkos?!

Ha valaki vonzódik egy veszélyes emberhez, így például egy sorozatgyilkoshoz, az egy diagnosztizált betegség. A neve: hybristophilia. Ez a betegség leggyakrabban nőknél fordul elő, de a diagnózist felállítani ebben az esetben nem könnyű.

Léteznek ugyanis nyilvánvaló esetek, mint például az a nő, aki a hírhedt Ted Bundyba szeretett bele, miközben a férfi a rácsok mögött töltötte megérdemelt büntetését. Sokan viszont azt állítják, nem is sejtették, hogy férjeik sorozatgyilkosok. Íme, 5 ekképpen járt nő története.

Paula Rader: Egy 10 emberrel végző gyilkoshoz ment feleségül

Paula 1971-ben ment feleségül Dennis Raderhez. Kevesebb mint három év elteltével Dennis végzett első áldozataival – az Otero családot mészárolta le különös kegyetlenséggel, az édesanyát, az édesapát és két gyermeküket. Ettől a pillanattól kezdve nem volt megállás: a férfi rendszeresen szemelt ki magának különböző áldozatokat, miközben gúnyos leveleket küldözgetett a rendőrségnek. Ekkor nevezték el Radert BTK gyilkosnak, ami egy, a bind, torture, kill szavakból álló mozaikszó, mely szavak jelentése: kötözés, kínzás, gyilkolás. Ezek a szavak jellemezték ugyanis leginkább a módszerét.

2005-ben aztán végre letartóztatták, és tízszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Paula még ebben az évben beadta a válókeresetet. Vajon Paula a több mint harminc év alatt egyszer sem gyanakodott? Még akkor sem, amikor 1977-ben megtalálta férje egyik versét, amelyben brutális részletességgel ír egy nő fuldoklásának folyamatáról…?

Linda Yates: A 16 áldozatot maga mögött hagyó Robert Lee Yates Jr. felesége

2000 áprilisában, 16 ember megölésének alapos gyanúja miatt tartóztatták le Robert Lee Yatest, aki az első áldozatával 1975-ben, míg az utolsóval 1998-ban végzett. Linda, a felesége tagadta, hogy tudott volna férje másik énjéről, ő végig azt gondolta, férje azért van távol olyan sokszor, mert szeretője van. Ezt az elméletet támasztotta alá az a rengeteg bankszámlakivonat, amit a férfi hónapról hónapról rendszeresen elégetett.

Linda még akkor sem gyanakodott gyilkosságra, amikor észrevette, hogy férje egy, a falba fúrt lyukon keresztül kukkolja szomszédait szex közben. Ő volt a legjobban megdöbbenve, amikor a rendőrök végre elvitték Robertet. De akkor döbbent csak meg igazán, amikor a rendőrségtől azzal az információval hívták, hogy az egyik áldozatot a saját hálószobájuk ablaka alatt találták meg elásva. Robert Lee Yates jelenleg siralomházban van.

Julie Baumeister: Hivatalosan 11, de a gyanú szerint 20 áldozattal végzett férje, Herb Baumeister

Julie Baumeister igencsak meglepődött akkor, amikor kisfia 1994-ben egy emberi koponyát mutatott fel neki, amit a családi házuk kertjében talált játék közben. A gyerek aztán odavezette anyukáját arra a helyre, ahol a koponyát találta és ott további csontok kerültek elő. Miután férje, akivel ekkor már 23 éve voltak házasok, hazatért a munkából, Julie faggatni kezdte. Ő azzal intézte el a történteket, hogy ez egy emlék édesapjától, aki orvos volt – és miután édesapja meghalt, ide temette a ráhagyott csontvázat. Julie ugyan furcsállta a magyarázatot, de tudomásul vette azt és hosszú évekig nem is beszélt erről senkinek. A csontoknak – érdekes módon – ezt követően nyomuk veszett.

Később, 1996-ban a rendőrség beállított a házaspárhoz és eltűnt, homoszexuális férfiakkal kapcsolatban kérdezősködött. Miután elmentek, Herb összecsomagolt és egy külföldi útra indult munkaügyben. Az otthon maradt Julie-t azonban nem hagyta nyugodni az évekkel korábban fellelt csontváz és engedélyt adott a rendőrségnek arra, hogy felássák az egész kertjüket. 11 homoszexuális férfi csontvázát találták meg a ház körül, de a rendőrség további 9 ember eltűnését is Herb számlájára írta. A férfi soha többé nem tért haza külföldi útjáról, és később Kanadában öngyilkos lett, miközben még folyt a nyomozás az ügyben.

Carole Hoff: Férjének, John Wayne Gacy-nek 33 áldozata ismert

Carole-nak sikerült feleségül mennie az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosához anélkül, hogy bármit is sejtett volna. Mindössze négy évig voltak házasok – 1976-ban elváltak -, ez alatt az idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a férfinek durva dühkitörései vannak és elismerte, hogy egyébként homoszexuális. A szomszédok azonban felfigyeltek a házat körüllengő szörnyű bűzre, amiről eleinte a férfi azt állította, hogy egy döglött állat, ám később kiderült, hogy Tim McCoy bomló teste volt az, amit a ház kertjében temetett el, de éppenséggel John Butkovich holtteste is lehetett volna, ami pedig a garázsfeljáró alatt kapott helyet.

Miután elfogták a férfit, beismerte, hogy ezt a két áldozatát azért ölte meg, mert nem tudta elviselni, hogy felesége elhagyta őt. Ezt a két gyilkosságot még 31 másik követte. 1978-ban fogták el Johnt 33 fiatal férfi megerőszakolása és meggyilkolása miatt. 1994-ben kivégezték Illinois államban.

Judith Mawson: A zöld folyó gyilkosa fantázianévvel elhíresült sorozatgyilkos felesége volt

Judith Mawson 1985-ben hozzáment Gary Ridgway-hez. 2002-ben a rendőrségtől tudta meg, hogy a férfi ekkor már házas volt és hogy ő Amerika egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosának felesége – a férfi ugyanis az ezt megelőző 13 évben összesen 49 emberrel végzett. Judith a tárgyalás utolsó pillanatáig kitartott amellett az álláspontja mellett, hogy nem tudott férje másik életéről, ő egy tökéletes férjet ismert meg Gary személyében.

Igaz, furcsállott néhány dolgot az évek során, de ő vakon hitt kedvesének, akkor is, amikor az azt mondta neki, hogy azért kellett a szőnyeget egyik napról a másikra lecserélni, mert azt a gyerekek tönkretették. És akkor is szentül hitte, hogy a férje igazat mond, amikor a hitvesi ágyuknak is lába kélt – John állítólag elajándékozta azt egy barátjának, mert annak nagyobb szüksége volt rá, mint nekik… Amikor a rendőrség letartóztatta Ridgway-t 49 prostituált meggyilkolásának vádjával, Judith még mindig nem akarta elhinni, hogy ezt a férje tette – a férfi azt állította, csak azért tartóztatták le, mert hasonlít valakire. Végül Ridgway bevallotta az összes gyilkosságot. Jelenleg negyvenkilencszeres életfogytiglani börtönbüntetését tölti Washingtonban.

betöltés...