A pár magára hagyott kisbabát lát a kocsiban egy levéllel – mikor azt elolvassák felrobbannak a méregtől

A gyerekek nevelésével kapcsolatban mindenkinek más a véleménye. Vannak olyan szülők, akik folyamatosan aggódnak a gyerek miatt és egy percre sem hagyják őt egyedül. Sok szülő viszont egy kicsit nyugodtabban kezeli a problémákat és a gyereknevelési módszereik sem olyan szigorúak.

Akárhogy is nézzük ezt a kérdést, fontos, hogy mindig figyelmesek legyünk, ha kisgyermekünkkel vagyunk. Nem hagyhatjuk őket csak úgy magukra. Négy évvel ezelőtt Új-Zélandon valami nagyon ellentmondásos dolog történt. Nemrég ismét megosztották a képet a szociális médián, ami ezzel az esettel kapcsolatosan készült és sokan beszélgetnek erről.

Ezt a képet Porirua-ban készítették, egy Pakn’Save nevű szupermarketben.  A képen láthatjuk, hogy a kisbaba takaróján egy cetli van, amin ez a szöveg áll:

“Anyukám elment bevásárolni, hívd fel ha úgy látod, kell nekem valami.”

A papíron az anya telefonszáma állt.

A kocsi mellett leparkolt egy házaspár és épp be akartak menni vásárolni, amikor meglátták a kisbabát az autóban. Teljesen meg voltak döbbenve és úgy gondolták, addig nem mozdulnak a kocsi mellől amíg az édesanya meg nem érkezik. Azt gondolták az édesanya biztos nem lesz sokáig távol, de csak nem jött.

Egyre több ember gyűlt össze a kocsi körül aztán végül is valaki felhívta az édesanyát. Szerencsére nem történt semmi, a gyerek jól volt de bármi történhetett volna.

A képet a Facebook-on is megosztották ami nagy port kavart a Daily Mail szerint. Sokan azt mondták, ez egyszerűen felháborító mások pedig azt mondták, nem lehet valakit elítélni a tette miatt,  ha nem ismerjük a történetét.

Sue Campbell aki egy gyerekbiztonsági szakértő, a Daily Mail-nek elmondta, hogy nagyon sok kockázattal jár, ha egyedül hagyjuk a babát az autóban. Lehűlhetnek vagy nagyon melegük lesz, hamar kiszáradnak emiatt.

Micsoda felelőtlen dolog ez, Te mit gondolsz?Kérjük oszd meg ezt a cikket és véleményedet minél több emberrel. Fontos, hogy ezeket a dolgokat megbeszéljük.

betöltés...