A tűzoltó azt mondja feleségének egy sürgős gyerekszüléshez riasztották – aztán hazaviszi a kislányt

A Dél-Karolinában élő Marc és Beth Hadden-nek két fia volt, Will és Parks. De nagyon szerettek volna egy harmadik gyereket. Legnagyobb sajnálatukra az orvosok azt mondták nekik, hogy nem lehet több gyerekük.

Hamar rájöttek, hogy az örökbefogadás fogja megoldani problémájukat, de először fel kellett dolgozni azt a lesújtó hírt, amit az orvosaik mondtak.

Publiée par Beth Hadden sur Samedi 24 décembre 2016

Marc nem csak apa és férj is, hanem rendőr és egyben tűzoltó is városukban. Egyik este őt és munkatársát kihívták egy esethez, ami kezdetben teljesen hétköznapi dolognak tűnt. Egy édesanyánál beindult a szülés de már nem volt idő vele bemenni a kórházba.

Minden nagyon gyorsan történt és végül is Marc segédkezett a szülésnél. Ő nagyon örült ennek, nem is gondolta volna, hogy ez az élmény ilyen erős benyomást tesz majd rá.

Mivel Marc a helyszínen volt, elmondták neki, hogy az újszülött kislányt, Grace-t örökbe fogják adni.

A férfi azonnal tudta, hogy ez csak egy égi jel lehet. Azonnal felvette a kapcsolatot a megfelelő örökbefogadást intéző szervezettel. Ezek után nagyon gyorsan történtek a dolgok.

Teljességgel hihetetlen, de mindössze két nappal később Marc-cal és Beth-el csodálatos dolog történt. A kislányt hazavihették magukhoz és a papírok is elkészültek. El sem akarták hinni az egészet!

Mikor a kislányt hazavitték az új családhoz, olyan érzés volt, mintha Grace választotta volna őket. Arca sugárzott az örömtől. A család többi tagja is nagy örömmel ünnepelte a kislány megérkezését.

Publiée par Beth Hadden sur Mardi 21 août 2012

A család így kiegészült és azóta is teljes a boldogságuk!

betöltés...