Válassz egy fát és derítsd ki, mit árul el rólad!

Nézd végig az alábbi képeket, és válaszd ki azt, amelyikkel már az első pillanatban erős kötődést éreztél. Próbálj meg minél kevesebb időt eltölteni gondolkodással, és hagyd, hogy a megérzéseid vezessenek. Miután sikerült kiválasztanod azt, amelyik a legerősebben felkeltette az érdeklődésed, olvasd el az alábbi leírásokat, ugyanis a döntésed rengeteg érdekességet elárul a személyiségedről!

Ha az 1-es képet választottad:

Rendkívül nagylelkű és erkölcsös személyiség vagy, aki mindig igyekszik kihozni magából a legjobbat. Keményen dolgozol a sikereidért, elvégre hatalmas célokat tűztél ki magad elé, ugyanakkor mégsem vagy önző, hiszen szeretnél a világon is javítani. Nagyon tudsz szeretni, egészen addig, míg össze nem törik a szíved – de még ezek után sem válsz rideggé, és nem veszíted el a hitedet a szerelemben sem. Kevés olyan ember létezik a világon, aki annyira tud örülni az élet apróságainak, mint te.

Ha a 2-es képet választottad:

Őszinte, ugyanakkor rendkívül szórakoztató személyiség vagy, aki imád odafigyelni az emberekre a környezetében. Nem okoz problémát számodra, hogy felelősségteljes feladatokat végezz el a munkádban, ami nem csoda, hiszen kifejezetten gyors gondolkodású vagy. Nagyon jó érzéked van a történetmeséléshez, így az emberek szeretnek a környezetedben lenni, kisugárzásodnak köszönhetően pedig könnyen meg is bíznak benned.

Ha a 3-as képet választottad:

Állandóan tele van a fejed ötletekkel és elképzelésekkel, elvégre mindent szeretsz alaposan átgondolni. Rendkívül okos vagy, és szereted olyan emberekkel körülvenni magad, akik hozzád hasonlóan vélekednek az élet nagy dolgairól. A kívülállók számára talán kissé befelé fordulónak tűnhetsz, pedig szimplán csak arról van szó, hogy nem rajongsz a nagy társaságokért. Mindig igyekszel úgy cselekedni, ahogy te helyesnek látod – még akkor is, ha az emberek többsége nem ért egyet a véleményeddel.

Ha a 4-es képet választottad:

Rendkívül figyelmes és filozofikus lelked van. Különleges személyiséggel rendelkezel, ugyanis tele vagy egyediséggel, és az ismerőseid határozottan egyetértenek abban, hogy nem ismernek még egy hozzád hasonló embert. Szükséged van a személyes térre, és arra, hogy a kreativitásodat megfelelően ki tudd élni – így gyakran előfordul, hogy mások kissé félreértenek. Mivel nagyon érzelmes vagy, ez olykor kifejezetten rosszul is érinthet. Megvan benned a képesség, hogy az élet vidám és sötét oldalával is tisztában légy, és ez hatalmas erőt ad számodra.

Ha az 5-ös képet választottad:

Magabiztos, önálló, és szereti a kezében tartani az irányítást – az ismerőseid biztosan ezzel a három tulajdonsággal jellemeznének. Szereted úgy véghezvinni a dolgokat, ahogy azt te jónak látod, hiszen képes vagy maximálisan hinni magadban, és egyedül is megállsz a lábaidon. Pontosan tudod, mit szeretnél, és nem félsz valóra váltani az álmaidat. Az egyetlen dolog, amit másoktól is elvársz, az az őszinteség, hiszen elég erős vagy ahhoz, hogy elfogadd az igazságot.

Ha a 6-os képet választottad:

Kedves vagy és érzékeny, emiatt az emberek rögtön megbíznak benned. Rengeteg barát vesz téged körül, és imádod, amikor segíthetsz nekik megoldani a problémáikat. Valamiféle kellemes és fényes aura lebeg körülötted, aminek köszönhetően az emberek mindig jól érzik magukat a társaságodban. Szinte minden nap felmerül benned a kérdés, vajon hogyan tudnád fejleszteni saját magadat? Szeretnél minél érdekesebb, egyedibb lenni, és hatalmas szükséged van az életedben a szeretetre. Olyannyira, hogy még azokat is képes vagy szeretni, akik ezt nem tudják viszonozni.

Ha a 7-es képet választottad:

Az ismerőseid szerint mindig boldog vagy, emellett pedig rendkívül megértő és érzékeny lelked van. Nagyon jó hallgatóság vagy, aki pontosan tudja, hogyan beszélgessen mások problémáiról anélkül, hogy ítélkezne felettük. Úgy gondolod, mindenkinek van egy saját, egyedi úti célja az életben, épp ezért te is mindig nyitott vagy az új emberekre és kalandokra. Szerencsés vagy, hiszen ritkán stresszelsz felesleges dolgokon, és az esetek többségében kifejezetten nyugodtnak érzed magad.

Ha a 8-as képet választottad:

Vonzó és energetikus vagy – az a típusú ember, aki pontosan tudja, hogyan nevettessen meg másokat. Spontán vagy és lelkes, aki sosem mondana nemet egy hatalmas kalandra, emiatt viszont gyakran sikerül is meglepned valami őrültséggel a környezetedet. Nagy harmóniában élsz az univerzummal, és képes vagy mindig önmagad maradni. Rengeteg terület képes felkelteni az érdeklődésed, és ha valami tényleg nagyon megtetszik, teljes erőbedobással veted bele magad a munkába és tanulásba.

Ha a 9-es képet választottad:

Optimista lelked van, és kifejezetten szerencsés típus vagy. Szereted úgy gondolni, hogy az élet egy ajándék, épp ezért próbálod a lehető legjobban beosztani az idődet. Nagyon büszke vagy az eddig elért teljesítményeidre, és úgy véled, a pohár mindig félig tele van. Rendkívül erősen kötődsz azokhoz az emberekhez, akiket egyszer megszerettél, emiatt nem is okoz nehezedre megbocsátani mások hibáit – hiszen úgy véled, az élet túl rövid ahhoz, hogy elpazarold az idődet veszekedésekre.

betöltés...