A motoros azt hiszi hogy a kocsi vezetője szórakozik – aztán rájön hogy ennél sokkal rosszabb a helyzet

Egy motorossal furcsa dolog történt, amikor egyik nap éppen hazafelé tartott a munkából. Az út szélén észrevett egy autót, amit nagyon furcsának talált.  Szerencsére a férfi gyorsan reagált és ennek köszönhetően a történet jól ért véget.

Az egészet fel is vette az a kamera, ami a motoros sisakjára volt rögzítve. Az út szélén haladó kocsi már össze volt törve. Ahogy a férfi nézte az előtte haladó autót, egyértelmű volt számára, hogy a sofőrrel valami nincs rendben.

A motoros még oda is kiáltott a vezetőnek, hogy álljon félre de semmi sem történt. A kocsi haladt előre és a vezető a sávot sem tudta tartani. Nagyon bizarr látvány volt.

A motoros több kilométeren keresztül figyelte az autót és azt nézte, vajon mi történik és mi lehet ennek az oka. Többször is igyekezett kézjelet adni és felhívni magára a vezető figyelmét.

Aztán az autó egy idő után megállt, a sofőr lefékezett. A motoros azonnal leparkolt, leszállt a motorjáról és a kocsihoz rohant.

A filmben láthatjuk, hogy a vezető mintha nem is lenne teljesen magánál, nagyon furcsán viselkedik. Azonnal mentőt hívtak a férfihoz, akit be is vittek a kórházba.

 Kiderült később, hogy a férfi infarktust kapott a kocsiban és ezért nem volt képtelen rendesen vezetni. Milyen jó, hogy a motoros férfi és a többi arra közlekedő a vezető segítségére sietett és így senki sem sérült meg. 

betöltés...