„Azt szeretném, ha a szüleim börtönbe kerülnének. Megérdemlik”

betöltés...

A 20 éves Mariah azután fordult szülei ellen, hogy vallási okokra hivatkozva megtagadták tőle az orvosi kezelést. Most az életéért küzd.

Csendesen beszél. A hangja reszelős, a tüdejét ugyanis mostanra teljesen tönkretette a betegség. Gép segítségével lélegzik, ennek ellenére határozottabb nem is lehetne, mikor a Guardian újságírójának azt mondja, börtönben szeretné látni szüleit. Aztán elárulja, azért vállalta a beszélgetést, mert szeretné felhívni a figyelmet azokra a fiatalokra, akik hozzá hasonló helyzetbe kerültek vallásos szüleik miatt.

Az átültetés maradt az egyetlen reménye

A 20 éves Mariah Walton betegsége ugyanis gyógyítható. Egész pontosan az lett volna, ha mormon szülei már közvetlenül a születése után beleegyeznek, hogy megoperálják gyermeküket. Mariah ugyanis egy veleszületett szívrendellenességgel jött a világra, aminek következtében a szívének bal oldala nem záródott össze megfelelően. Az orvosok hamar diagnosztizálták a bajt és fel is ajánlották a szülőknek az operációt. Csakhogy ők nemet mondtak.

Miközben apja és anyja abban bízott, hogy a hitük és imáik ereje meggyógyítja majd, Mariah állapota folyamatosan romlott. A kezeletlen rendellenesség miatt mostanra pulmonális hypertónia alakult ki nála, ami azt jelenti, hogy a tüdőartériáiban lévő vérnyomás meghaladja a normális szintet. Ez visszafordíthatatlan károsodásokat okozott a szervezetében, ezért, mint mondja, hamarosan a szív-tüdő átültetés lesz az egyetlen reménye az életre.

A fiatal lány, aki ágyhoz kötve éli az életét, két éve döntött úgy, hogy otthagyja vallásos szüleit, és önálló életet kezd. Döbbenten vette tudomásul, hogy az elmúlt 18 évet születési anyakönyvi kivonat és TB-szám nélkül élte. És nem ő az egyetlen. A Guardian cikkéből kiderül, az idahói „Krisztus követői” elnevezésű szekta tagjai körében 2002 és 2011 között több kisgyermek halt meg, mint az egész államban. A gyanú szerint az elkeserítő adatokhoz nagyban hozzájárult az, hogy a vallásos szülők megtagadták az orvosi kezelést.

„Megütöttek, mert nem bírtam elviselni a fájdalmat”

A 43 éves Brian Hoyt alig 13 éves volt, mikor úgy döntött, megszökik otthonról. A férfi, akinek szülei a Krisztus követői szekta elkötelezett tagjai voltak, azt mondja, ötéves korában veszítette el a hitét. Azután, hogy újszülött testvére a karjai közt halt meg. „Egyértelmű, hogy az egészségügyi ellátás hiánya miatt veszítettük őt el” – mondja, majd hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen szörnyűség, amin gyerekkorában keresztül kellett mennie.

„Tizenkét éves voltam, mikor birkózás közben rosszul estem és eltörtem a lábam. A szüleim az ilyenkor szokásos módszerekkel próbálták meggyógyítani a törött csontjaimat: bekenték valami illatos olajjal, és kóser bort itattak velem. Közben időről időre arra buzdítottak, hogy álljak rá és használjam a lábam.”  Brian elárulja, az első próbálkozás után összeesett a fájdalomtól. Arra tért magához, hogy nevelőapja és nagybátyjai ütlegelik őt. „Azért vertek meg, mert a hitem nem volt elég erős ahhoz, hogy meggyógyuljak” – idézte fel a vele történteket.

Briannak szerencséje volt. Hála a középiskolának, ahova járt, szülei kénytelenek voltak orvoshoz vinni őt. „Mivel a törés miatt túl sokat hiányoztam, orvosi igazolást kértek a szüleimtől. Az orvos, akit emlékszem, anyám folyamatosan pedofilnak nevezett, begipszelte a lábamat, és fájdalomcsillapítót adott. Ezeket később anyám lehúzta a vécén, a gipszet pedig családom férfitagjai vágták le a lábamról.”

A 43 éves férfi, sorstársával, Linda Martinnal most azért küzd, hogy azokat a szülőket, akik ilyesmit tesznek a gyermekeikkel, felelősségre lehessen vonni.

betöltés...