Egy ital, ami 100-szor jobban beindítja az anyagcseréd

Ha ezzel az elixírrel indítjuk a napunkat, a test egy rendkívüli tisztuláson megy majd keresztül. Az anyagcsere tisztító ital annyira hasznos, hogy pár napon belül érezhető lesz az eredmény.

Az anyagcsere-folyamat a szervezetünkbe bekerülő vagy az ott raktározódó anyagok lebomlását jelenti. Ennek során energiát termelnek, egymásba alakulnak, és új anyagok jönnek létre általa. Az anyagcsere az építő és a lebontó folyamatok egyensúlyából áll, a szervezetünk fejlődésekor az építő, nagyjából 21 éves kor után pedig már a lebontó folyamatok vannak túlnyomó részben, hiszen ekkor indul meg a lassú öregedés.

Mindent, amit megeszünk, fel kell dolgozni, meg kell emészteni, és el kell különíteni a felhasználhatót, a felhasználhatatlantól. A hasznos anyagoknak el kell jutniuk testünk minden egyes sejtjébe, míg a szükségtelen anyagoknak a lehető leggyorsabban el kell távozniuk. Ezeket a folyamatokat röviden anyagcserének, vagy metabolizmusnak nevezzük. Az anyagcserének köszönhetően el vagyunk látva energiával (hő), ebből kifolyólag fel tudnak épülni a testünket alkotó anyagok (növekedés, gyarapodás, regenerálódás), illetve képesek vagyunk a testfunkciók megtartására.

Néhány embernek nagyon gyors, tehát kis hatékonyságú anyagcseréje van, ezért náluk az jelent problémát, hogy nem képesek felszedni egyetlen grammot sem, akkor sem, ha szükséges lenne. Mások anyagcseréje olyannyira nehézkesen működik, hogy gyorsan meghíznak, és minden fogyási kísérletük hiábavaló próbálkozásnak tűnik. Vannak, akik arra vágynak, hogy anyagcseréjük gondosabban dolgozzon, mások annak örülnének, ha kicsit gyorsabban működne.

Íme az anyagcsere gyorsító ital receptje:

Hozzávalók

2 evőkanál nyers, szűretlen almaecet

1 kávéskanál fahéj

1 kávéskanál szerecsendió

fél kávéskanál őrölt gyömbér

1/2 teáskanál juharszirup vagy méz

2 csésze víz

Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat ügyelve arra, hogy gyors mozdulatokkal kavarjuk. Ha kész, fogyaszthatjuk.

Fogyasztása:

Naponta egy alkalommal, lehetőleg a reggeli időszakban.

betöltés...