Döbbenet, hány kalóriát égetünk el a horrorfilmeken

Mi a kedvenc horrorfilmed? Azt gondoltad volna, hogy akár fogyhatsz is vele? Pedig így van, a tudósok megállapították. Eláruljuk, mitől működik!

A Westminster Egyetem egészen elképesztő tanulmányt talált ki. Úgy vélték, a kalória égetés hatékonyabb lehet bizonyos filmek nézése közben. Ezért különböző horrorokat nézetteket a tesztalanyokkal és az előtte bevitt csokitábla elégetésének mértékét vizsgálták.

Gondolom a vércukorból, vagy ilyesmi. Azt találták, hogy A ragyogás alatt 184, a Cápa alatt 161, míg az Ördögűző alatt 158 kalóriával több használódott fel, mint egy átlag műsor nézése közben.

A vizsgálódás szerint a fokozott kalóriaégetés oka a “sokk-pulzusok” gyakori ismétlődése, vagyis folyamatos stressznek van kitéve a szervezet.

Megemelkedik a pulzusszám, több adrenalin termelődik, így az anyagcsere gyorsul, az pedig több kalória elégetését jelenti.

Minél nagyobb sokk éri a szervezetet, annál inkább fellép a kalóriaégető hatás, arról nem is beszélve, hogy a gyomor összeugrik, az étvágy pedig csökken.

Az is kierült, hogy még az immunrendszer is erősödik a horrorok hatására, mert az ijesztgetés miatt több fehérvérsejt termelődik (amik ugye megeszik a bacikat, meg tisztogatnak).

Összegezve: horrorfilmet nézni egészséges! Persze, ha fogyni is akarsz tőle, akkor jobb, ha nem nassolsz közben.

betöltés...