Egy fiatal ült a padon, amikor egy fehérbe öltözött ember ült le mellé. Hihetetlen ami ezután történt!

Egy fiatal ült a parkban, a padon, amikor odament hozzá két gyerek kíséretében egy nagy fehér szakállú idős férfi, tetőtől talpig fehér ruhába öltözve.

A munkanélküli fiatal egy reggel pénz nélkül és kétségbeesve ébredt, nekifogott, hogy átkutassa a ruhái zsebeit, hátha talál bennük valami aprót. Csupán tíz dollár akadt a kezébe. Elhatározta, hogy vásárol élelmiszert, majd, annyira el volt keseredve, hogy más ötlete nem volt, csak az éhenhalást várta. Ahhoz túl büszke volt, hogy koldulni kezdjen. Szerinte, csak a nagyon szerencsétlen emberek koldulnak. Szomorú volt és csalódott, hogy sehol nem talál megfelelő munkát, és senki sem hajlandó neki segíteni.

Elment a közeli boltba, és vásárolt egy kevés élelmet, majd leült a parkban egy padra. Egyszer csak látta, hogy közeledik felé egy nagyszakállú öregember két gyerekkel. A férfi kért tőle egy darab kenyeret, könnyes szemmel mondta, hogy sem ő, sem a gyerekek nem ettek még egy falatot sem aznap. A fiatalember megsajnálta, hiszen annyira le voltak gyengülve, hogy a csontjaik is kiálltak. Az öreg keresztet vetett, mormolt egy imát, majd hálája jeléül egy nagyon régi pénzérmét adott oda neki.

A fiatal ránézett, és azt mondta: “azt hiszem nektek nagyobb szükségetek van az imádságra, mint nekem”.

Pénz, munka és élelmiszer nélkül a fiatal egy híd alá ment, hogy aludjon és várja a halált. Mikor éppen el akart volna aludni, egy régi újságot látott meg maga mellett. Egy hirdetésre lett figyelmes, melyben az állt, hogy régi pénzérméket vásárolnak. Elindult, hogy megkeresse a megadott címet.

Mikor beérkezett a régiségkereskedőhöz, és az megmondta, hogy egy igen különleges érme van a birtokában, ami 3 millió dollárt ér, szóhoz sem tudott jutni.

Természetesen eladta, és elindult, hogy megkeresse az öreget és a gyerekeit. A parkban nem találta sehol őket, azonban egy üzenet állt a padon, ahol azelőtt találkoztak.

“Mindenedet ideadtál már, amid volt, és mi ezt a pénzérmével háláltuk meg. Soha ne veszítsd el a hited” Isten és az ő angyalai.

betöltés...