Szívszorító! Miután az idős bácsi elhunyt az idősek otthonában, a nővérek találtak valamit, ami megváltoztatta az életüket

Amikor az otthon egyik lakója, egy idős ember, aki mindig rosszkedvű volt meghalt, senki nem siratta meg. De a szoba rendbe rakása során találtak valamit, ami annyira megérintette a szívüket, hogy szemükből könnyek törtek elő.

Az idősek otthonának világszerte rengeteg lakója van. Minden nap több ezer idős ember várja a látogatókat vagy legalább egy telefonhívást a családjuktól, távoli rokonuktól.

Életük vége felé közeledve azonban egyre többet csalódnak, és reményüket vesztve a szomorúság álara mögé bújnak. Így tett az a férfi is, akiről ez a történet szól.

Amikor a gondozók átnézték a holniját, élete emlékei között megtalálták ezt a verset:

„Kinek gondoltok, amikor rám néztek?

Mit láttok? Kit láttok, nővérek?

Egy fura öreget, nem annyira bölcset,

Mit lát, mit csinál – ő nem is tudja már.

Elejti a falatot. Ha hangosan szóltok,

Hogy “Próbálja meg!” – választ sem kaptok.

Hogy ti ott vagytok, mintha neki fel se tűnne,

Eltűnik mindig a zoknija, cipője…

Kényetekre-kedvetekre átadja önmagát,

Fürdetés, etetés tölti ki a napját.

Ezt gondoljátok? És ezt látjátok?

Szemetek nyissátok: hisz` ez nem én vagyok!

Megmondom, ki vagyok: ki csendben meghúzódva

Megteszem, eszem is, mint a nővér mondja…

Apámnak, anyámnak kicsi fiacskája,

Szerető fészkében egyik fiókája.

Szárnyra kelő kamasz, jövő álmodója,

Szerelmes társának boldog bevárója.

Húszéves vőlegény: szívem nagyot ugrik

Esküm emlékére, mit tartanom illik.

Huszonöt évemmel, magam is apaként

Őrzöm kicsinyeim boldog otthon keblén.

Harmincéves férfi: ó de gyorsan nőnek!

Téphetetlen szálak minket összefűznek.

Negyven lettem: kirepültek, üres már a fészek,

De marad a párom, így nem hullanak könnyek.

Ötven éves lábaimnál kisbabák játszódnak,

Nagyszülők lettünk már, unokáink vannak.

Majd sötétség jő rám: feleségem meghalt.

Jövőm eddig fény volt, mit most a rém felfalt.

Gyermekeim most már nélkülem megállnak.

Múlt szeretet jár át, évek, mik elszálltak.

Most már öreg vagyok. Kemény a természet.

Az idős ember vicces. Vicc csak az enyészet.

A test, a kellem, erő széthullik, elillan,

Kő maradt, ahol rég mondták: a szívem van.

Ám az éltes testben ott belül fiatal

Vagyok még. Tépett szívem duzzad:

A múlt sok örömet és fájdalmat visszaad.

Újraélem szerelmünket, hosszú életünket,

Túlságosan gyorsan elszállt éveinket.

Elfogadom szépen, hogy minden elmúlik.

Nyisd hát ki a szemed, láss túl azon, mi vén:

Nézz csak meg közelről: hát ez vagyok én!!”

Jusson eszedbe ez a vers, amikor legközelebb idős emberrel találkozol, akit anélkül söpörnél félre, hogy észrevennéd rejtőző, fiatal lelkét.

Egy nap valamennyien ilyenek leszünk! A legjobb, legszebb dolgokat a világon nem láthatjuk vagy érinthetjük meg… a szívünkben kell éreznünk őket!

betöltés...