Tenyerünk az egészségünk tükre is lehet, egészségvonalunk megmutatja

1. Az első benyomás

A tenyérelemzés a mikro-kozmikus megfigyelés művészete, mondhatni, ebben különbözik az asztrológiától. Amikor tehát elkezdünk foglalkozni a tenyérelemzéssel, mindig tartsuk nyitva szemünket. Az első dolog, amit észlelnünk kell, a gesztusok nyelve.

A gesztusok megmutatják nekünk a másik ember legjellemzőbb vonásait, és azt is, ami pillanatnyilag foglalkoztatja őt.

Általánosságban elmondhat-juk, hogy a bal kéz elsősorban a lélek területét jelképezi, tehát azt, ami belsőleg foglalkoztat bennünket. A jobb kéz a cselekedeteinket szimbolizálja a külvilággal való érintkezésben, és gyakran idetartoznak a hivatatással kapcsolatos kérdések is.

Az érzések többnyire megbízható tanácsadók, még ha nem sikerül is mindig pontos megfogalmazással visszaadni a jelentésüket. Kellemetlenül érinthet minket például, ha valaki lezserül zsebre teszi a kezét, miközben velünk beszél, főként hivatalos alkalmakkor. Ez arra utalhat, hogy az ember nem összpontosít teljesen ránk, vagy éppen eltitkol valamit előlünk.

Az üdvözléskor felénk nyújtott kéz közvetlenséget sugároz, és bizalmat ébreszt. Megint más üzenetet közvetít az a bal kéz, amely fogódzót keresve az övcsatját markolássza (akár csak egykor Adolf Hitler).

Néhány kézmozdulat annyira érzékenyen érint bennünket, hogy mindenképpen tudatosan is észleljük. Idetartozik a testi érintés minden fajtája, például egy gyengéd simogatás. Egészen másként értékeljük, ha egy heves vita során a felettesünk megigazítja a nyakkendőnket. Senki sem fogja kellemes érintésként megélni ezt az egyértelmű támadást, és vagy belsőleg, vagy külsőleg is tiltakozni fog ellene.

2. A gyűrűk erőt adnak

A gyűrűk azonnal magukra irányítják a figyelmet. Mindegy, hogy keskeny ezüstkarikáról, vagy vastag, díszes aranygyűrűről van-e szó: egyszerűen megakad rajta a szemünk. Valaki felteszi a kérdést, hogy miért éppen ezt az ékszert hordja a tulajdonosa, hiszen a fekete kövekkel díszített ezüst pók nem különösebben szép. Természetesen az is érdekes, hogy melyik ujjon látjuk a gyűrűt. Annál is izgalmasabb, hogy milyen alkalomból kapta a tulajdonos a gyűrűt, és mi történt abban az időszakban.

A gyűrű jelkép, ezért nagyon sokat elmondhat. Azok az emberek, akik több gyűrűt is hordanak egyszerre, lelkileg ritkán kiegyensúlyozottak. Időnként tudattalanul az önmagukban való kételkedés miatt azt díszítek ezzel valójában, ami szerintük kevésbé szép: a saját személyiségüket.

A mindenkori ujj jelképrendszere megmutatja, hogy mivel küzd belsőleg a kéz tulajdonosa:

  • A hüvelykujj esetében az önérvényesítéssel
  • A mutatóujj esetében az önértékeléssel, és a hatalomvággyal,
  • A középső ujj esetében a kötelességtudattal, az önmagára való összpontosítással, és az anyagi értékekkel,
  • A gyűrűsujj esetében a párkapcsolattal,
  • És a kisujj esetében a szexualitással.

A gyűrű összpontosítja és megköti az ujj erejét.

Esetenként az ember egy adott helyen jelentkező hiányérzetet próbál pótolni: erősíteni akarja, vagy éppen a külvilág elől szeretné leplezni a szóban forgó tulajdonságot. A bal és a jobb kéz ebben az esetben különböző jelentéssel bír. A bal kéznél arról van szó, amit érzünk, és ami a magánéletünkhöz tartozik, a jobb kéz erőit pedig a külvilágban éljük meg, és ezért ezek a jellemzők a társadalomban is megnyilvánulnak.

Sok gyűrűt kő is díszít. A legkedveltebbek kövek a következő tulajdonságokkal rendelkeznek:

  • A vörös gránát vagy rubin fokozza az energikus Mars-erőt, és segíti az önérvényesítést.
  • A zöld achát reménykedést és bika-szerű életerőt jelez.
  • A türkiz „földeli” a szerelmet. A mérlegben álló Szaturnusznak megfelelő lelki egyensúlyt teremt, és enyhíti az idegi eredetű hisztériát.
  • A mélykék lapis lazuli az éjszakai égbolthoz hasonlít.
  • Az akvamarint a spirituális felismerések kövének is tekintik.
  • A fekete kövek – legtöbbször ezüst foglalattal – gyakran nagyon szomorú eseményeket jelképeznek, amelyek akár a gyermekkorban is visszanyúlhatnak.
  • A lágyan kék színű holdkő Sri Lankáról származik. Hangsúlyozza a nőiességet, és erősíti a női szerveket.
  • A gyémánt, a Nap köve, minden ékkő királya. Energiája erős és mindent felölel. Nemes tulajdonost követel, ellenkező esetben giccsesnek hat, és szégyent hoz viselőjére.

3. A körmök egyértelműen megmutatják

Aki ad magára, gondosan ápolja a haját. A fényes, kellemes színű, jó fazonúra vágott haj szépséget, életerőt és fiatalságot sugároz, és ezeket a tulajdonságokat napjainkban nagyon sokra értékelik. A köröm rokonságban van a hajjal, hiszen ugyanaz az anyaga. A köröm és a vele együtt az ápolt kéz elsősorban a nőknél szintén a szépség jelképe.

A körmön leginkább a színe szembetűnő:

  • A piros vagy vörös szín tüzes temperamentumra és életerőre utal.
  • A kékes köröm oxigénhiányról és mozgáshiányról tanúskodik.
  • A rózsaszín köröm egészséges egyensúlyt jelképez, és ezért mindenképpen pozitív jelképnek tekinthető.
  • A sárgás köröm a máj és vese működésében fellépő zavarokra utal.
  • A sötétvörös köröm sűrű vérre mutat, és ha a körmön emellett piszkosfekete vagy sötét elszíneződés is látható, akkor ez is a belső szervek működésének zavaraira enged következtetni.

Aki a köröm színét vizsgálja, kis, fehér holdat fedezhet fel a körömágynál. Ennek a megléte mindenképpen kívánatos, mert ha nincs a körmön hold, az gyenge szívműködésre és vérkeringésre mutat, amit több mozgással és sportolással kellene ellensúlyozni.

4. Lelkialkat és temperamentum

A kézformák összehasonlítása

  • A nagy kéz, különösen ha az ujjak is hosszúak, gyakran olyan emberekre jellemző, akik szívesen hoznak mozgásba dolgokat az életben. Legtöbbször analitikusan gondolkodnak, és pontosan terveznek. Cselekvés közben türelmesen foglalkoznak a részletekkel is, de időnként szem elől tévesztik a teljes folyamatot.
  • A kis kéz rövidebb ujjakkal és hosszúkás formájú tenyérrel olyan embereknél figyelhetők meg, akik elsősorban felülről tekintenek a világra, és legtöbbször összefüggésekben gondolkoznak. Általában a nagy egész iránt érdeklődnek, ezért nagy terveket szőnek, és lendülettel kezdenek mindenbe.
  • A hosszú kezű emberek mindenekelőtt az elképzelések és ideák világában élnek. Nagy szerepet játszik az életükben az esztétika, az öntudat és a személyes fejlődés.
  • A széles kéz olyan emberekre jellemző, akik a gyakorlati, alkotó jellegű kihívásokat keresik, amelyek az anyaggal vagy szociális folyamatokkal függenek össze. A széles, nagy, robosztus kéz mindenekelőtt kétkezi munkát végző embereknél vagy vállalkozóknál figyelhető meg.
  •  A keskeny kéz többnyire nagyon érzékeny és ideges emberről tanúskodik, akinek kevés az erőtartaléka. Ezeknek az embereknek feltétlenül elegendő gyakoriságú és hosszúságú, feltöltődésre szolgáló szünetre van szükségük, hogy ne égjenek ki teljesen.
  • A vastag kéz, amely emellett kemény és szilárd, olyan emberre enged következtetni, akiknek lényegesen több energiájuk van. Kevésbé érzékeny, és meglehetősen goromba tud lenni másokkal szemben.

5. Az oldalak nyelve

Melyik kéz a fontosabb, a bal vagy a jobb?

Mindig a kéz külső oldalánál kezdünk, tüzetesebben megfigyelés után már ott is feltűnik, hogy a két kéz alapformája valamennyire különbözik egymástól. Néha nagyon kicsi a különbség, néha azonban meglehetősen nagy. Az utóbbi általában olyankor fordul elő, mikor a két szülő testfelépítése nagyon eltér egymástól. Mivel magyarázható ez?

A test két felének a titka már a régi alkimistákat is foglalkoztatta. Megállapították, hogy testünk bal oldala elsősorban a női (feminin) természet minőségének és tulajdonságainak fele meg, a jobb oldal pedig a férfi (masculin) természetnek.

Egy olyan nagy szellemiségű ember, mint Goethe szintén gondolkodott erről a kérdésről. Neki az volt a véleménye, hogy a test bal oldala a lelkialkatnak és a női minőségnek felel meg, még a jobb oldalban az intellektus feszültségét és a férfi akaraterőt vélte felfedezni.

A tenyérelemzés hagyománya még egy lépéssel továbbment, mikor felfedezte, hogy a bal tenyérből elsősorban a magunkkal hozott és a múltra vonatkozó információk olvashatók ki. Ennek megfelelően a jobb tenyér azt mutatja meg, hogy mit kezdtünk a magunkkal hozott és múltbéli adottságokkal, tehát a jelenlegi állapotról és a jövőben várható eseményekről tudósít.

Időugrás a bal kézről a jobb kézre…

Napjainkban még az általános életritmusok legerősebb kritikusai is meg vannak győződve arról, hogy a 40. életév lényegében minden embernek fontos fordulópontot jelent. Ugyanez érvényes a 29. és a 30. életév fordulópontjára is, bár ezt gyakran szem elől tévesztik. A párkapcsolat és a hivatás terén gyökeres változások figyelhetők meg ekkor. A későbbi „kapuzárás előtti pánikkal” ellentétben azonban sokan 30évesen szakadnak el véglegesen a családjuktól.

Tenyérelemzéskor jó, ha figyelembe vesszük ezt a rendkívül fontos fordulópontot, és fiatal emberek esetében a BAL tenyeret elemezzük, és csak  a 30. életév betöltése után összpontosítunk a JOBB tenyérre!

Pálfi Hedvig Nóra

betöltés...