Íme a legújabb szemteszt: te észreveszed a leopárdot a fényképen?

Valahol ezen a fantasztikus fényképen ott lapul egy leopárd – hiszed vagy sem, az állat tényleg rajta van a felvételen, bár ezt eddig nagyon kevés felfedező szempár tudta kiszúrni! A ragadozó tökéletesen álcázza magát a Rajasztán (India) sziklás térségében, így feltűnés és gyanúkeltés nélkül mérheti fel a terepet.

Sudhir Shivaram kapta lencsevégre a nagymacskát, majd azzal cukkolta a haverjait, hogy kerestette velük a képen a leopárdot, amit persze közülük csak kevesen láttak meg. Bevalljuk, nekünk is időbe telt felfedezni a rejtőzködő ragadozót, de végül sikerült!

A fotós a következőket árulta el a fénykép készítésének körülményeiről: „sziklás jellegének köszönhetően, a helyszín nagyon népszerű a leopárdok körében. Az állat épp a barlangjából bújt elő, és kifeküdt pihenni. Kimért távolságot tartottam tőle, hogy ne zavarjam. Aztán lefényképeztem, de úgy, hogy a leopárdot a központi zónán kívülre helyeztem, így igazán nehéz észrevenni. Eddig csak néhányan fedezték fel a nagymacskát a képen. Sokan rosszra tippeltek, de voltak olyan személyek is, akik határozottan tagadták a leopárd jelenlétét a fényképen.” – szórakozott a 43 éves fotós.

Hozzátette, „a leopárdok annyira jól álcázzák magukat a környezetükben! Ők a legalkalmazkodóbb állatok egyikei, és amíg nem zaklatjuk őket, ők sem avatkoznak be az életünkbe, hanem békésen elélnek mellettünk.” – magyarázta Shivaram.

Szóval, akkor hol van a leopárd a képen?

betöltés...