A fiú lánnyá operáltatja magát és most azzal a fiúval jár, aki először fiúként visszautasította őt

A szerelem sokszor furcsa formát ölt, s a nehéz kezdet meglepetéssel szolgálhat később.

Az alábbi történet Erin Andersonról szól, aki férfiként született Aaron néven. Viszont gyerekkorától fogva lány szeretett volna lenni. 22 éves korában úgy döntött hogy át fog változni és két éven keresztül hormontablettákat szedett.

Erin ezek után teljes nővé vált, műtéti úton a nemi szervét is megváltoztatta. A férfiból tehát így nő lett.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1656818064388498&set=a.136678473069139.26275.100001809601495&type=3

Mikor először beszélgetett Jared Norrissal (28) akkor még ő férfi volt, azaz még mindig Aaron. Jared ekkor azonban még semmilyen érdeklődést nem mutatott irányába, Jared nem akart kapcsolatot egy férfival.

Ezt nyilatkozta Erin a Ladbible-nak: “Mikor fiatal fiú voltam, küldtem egy üzenetet Jared-nak a Facebook-on amiben ez állt: “Helló hogy vagy?” Ismertem őt és felvettem a Facebook ismerőseim közé, mert annyira édes volt. De én nem érdekeltem őt, nem válaszolt az üzenetemre ezért aztán nem is közeledtem felé”.

Itt azonban nincs vége a történetben. Erin ezt mondja:

« Két évvel később lájkolta az egyik Instagram képemet, amikor már nő voltam. Úgy döntöttem őszinte leszek vele,  ezért küldtem neki egy üzenetet a telefonszámommal és 5 perc múlva írt is és elkezdtünk kommunikálni.

Másnap volt a születésnapom, elmentünk együtt bulizni és egy héttel később már hivatalosan is együtt voltunk a Facebookon is. Jared elvitt a szüleihez is és ez nagyon fontos volt.

Jared azonnal elmondta, hogy engem átoperáltak és azt is elmondta, hogy őt ez nem érdekli, mert szeret.”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1674472909289680&set=a.507921909278125.1073741825.100001809601495&type=3

A pár már két éve együtt van, igaz hogy sok kritika éri őket, ezzel nem foglalkoznak és úgy döntöttek hogy boldogok lesznek.

Jared ezt mondta:” Nem mindenki tudta a környezetemben, hogy én egy átoperált fiúval randizok, de mikor az emberek rájöttek, mindenki nagyon megdöbbent. Nagyon sok kritizáló megjegyzést kaptam az interneten. Volt például egy férfi, aki azt írta: “Utállak téged!” vagy “Undorodom tőled!” vagy “Te egy pasival randizol!” – sőt más rengeteg más megjegyzést is kaptam..

Jared azonban józanul reagált: “Az ilyen jellegű üzenetek olvasása után úgy döntöttünk, hogy ezeket figyelembe se fogjuk venni. Szerencsére kaptam kedves, biztató megjegyzéseket is.”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1772274226176214&set=a.136741489729504.26304.100001809601495&type=3

Valóban, ők egy különleges pár, de ettől lesz szebb a világ hiszen mindannyian különbözőek vagyunk. Sok szerencsét és szeretetet kívánunk nekik a jövőben!

betöltés...