Konyhafelújításba fogott, de kincset talált egy arizonai pár

A cím nem túlzás: a 29 éves Eddie és 26 éves párja, Angie szó szerint kincsre lelt konyhafelújítás közben. Kicsit meglepődtek, amikor a konyha sziget eltávolítása után egy széfet találtak a padlón, de a lány már tudta is, mi a következő lépés. Két éve, beköltözésükkor ugyanis egy gyógyszeres szekrényke hátoldalán talált egy kódot, amiről úgy vélte, valamiféle páncélszekrényt nyithat. Ilyesmit ugyan nem találtak a lakásban (akkor még), de Angie úgy gondolta, elteszi későbbre a kódot. És milyen jól tette!

Némi próbálkozás után ugyanis a széf kinyílt.

Az arizonai Phoenixben lakó pár pedig elámult, ugyanis elképesztő értékeket találtak benne, többek közt készpénzt, 51 080 dollárt.

Na meg ezt a ritka és értékes bourbont, ami 1960-ban volt 6 éves.

Találtak a széfben egy könyvet is, amibe egy térkép, és néhány fotó volt beletéve. Mindent egy Vincent nevű férfi rejtett el, és egy bizonyos Alannek címzett sorait is megtalálták az egyik fotón.

Vajon ez a háromfelé ágazó fa újabb kincs lelőhelyét mutatja?

A bingón bejelölt számok pedig könnyen lehet, hogy egy újabb széf kódját jelölik… ezt egyelőre a pár nem tudta megfejteni, de talán még nem is annyira foglalkoztak ezzel.

Arról, hogy kié legyen a pénz, csak annyit mondtak, hogy ha ez a bizonyos Alan él még valahol a világban, akkor minden őt illeti. De ahhoz nem kaptak sem térképet, sem útmutatást a széfben, hogy őt hogyan lehetne megtalálni.

betöltés...