Minden nap 40 percre megvakulsz, úgy, hogy nem is tudsz róla!

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, ez az információ úgy igaz, ahogy van, és az úgynevezett szakkád mozgásnak köszönhető! Részletek a cikkben!

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, minden napra vakok leszünk, összesen kb. negyven percre.  Mindez az ún. “szakkád mozgásnak” köszönhető! Ez a gyors szemmozgás akkor következik be, amikor a szemünk fókusza egyik tárgyról egy másikra kerül át.

A másodperc törtrésze alatt bekövetkező mozgás során a szemünk nem lát semmit, annyira elhomályosodik a gyors mozgásnak köszönhetően! Ezeket a homályosodásokat agyunknak meg kell valahogy szüntetnie, hiszen máskülönben állandóan szédülnénk.

Az agy ennek érdekében a lehető legegyszerűbb megoldás választja: simán “kitörli” őket a memóriánkból, a keletkezett “lyukat” pedig megtölti az első tárgy (amiről átfókuszál a másikra) képével. Így “maszkolva” el az apró lyukat az időben – Ezt a jelenséget hívjuk szakkád maszkolásnak.

Ez egy nap alatt bizony jó sokszor megtörténik, mivel hogy a szemünk elég gyakran átáll egyik tárgyról a másikra. És bár az egész jelenség egy másodperc törtrésze alatt lezajlik, ami nem tűnhet soknak, egy egész nap alatt összeadva nagyjából egy negyven perces időtartamot jelent. Ez azt eredményezi, hogy 80 éves korunkra (ha megérjük) 2,1 évet töltöttünk kvázi vakon, “memóriatörölve” az életünkből.

Érdekes, igaz?

Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani!

betöltés...