10 tragikus tény Lajkáról, az első kutyáról, akit az űrbe küldtek

A szovjetek évtizedeken keresztül titokban tartották Lajka kiképzésének és halálának gyomorforgató részleteit.

Lajka utazása az űrbe az emberiség történelmének meghatározó pillanata volt. Bizonyíték volt arra, hogy miket érhetünk el, és a hihetetlen eredmény megkönnyítette a további nagyszerű teljesítmények megvalósítását.

Lajka azonban csak egy egyszerű kutya volt, aki semmit nem értett a küldetéséből. Számára életének utolsó hetei félelemben teltek, utolsó pillanataiban pedig nem értette, mi történik körülötte és rettegett. Pedig ha a történelem másképp alakult volna, akár haza is térhetett volna.

10. Lajka kóbor kutya volt

Az űrprogram előtt Lajkának nem volt otthona. Keverék kutya volt, akit Moszkvában találtak, a szovjetek ugyanis kifejezetten olyan kutyákat kerestek, mint Lajka. Míg az amerikaiak majmokkal próbálkoztak, addig a szovjetek könnyebbnek tartották a kutyák űrkiképzését. Külön csapatuk volt, amelyik kóbor kutyákat gyűjtött be az utcákról. Úgy gondolták, hogy ezek az állatok olyan nehézségeket éltek már túl, ami miatt kezelni tudják majd az űrben tapasztalható nehéz körülményeket. Valójában nem is Lajka volt az első kutya, akit az űrbe küldtek, hanem Albina, de ő “csak” a félútig repült el, onnan pedig élve tért vissza. Ő lett Lajka tartaléka. Mushka is azokhoz a kutyákhoz tartozott, akiket elkezdtek kiképezni, azonban ő annyira megrémült a felkészítés során, hogy még az ételéhez sem nyúlt többet.

9. Tudták, hogy meg fog halni

Albinával szemben mindenki tudta, hogy Lajka nem fog élve visszatérni. A szputnyik nem volt alkalmas a biztonságos visszatérésre, így a terv az volt, hogy Lajka pár napig kering a világűrben, majd mérgezett étellel eutanáziában részesül. Természetesen a Szovjetunión kívül ez senkinek nem tetszett, a britek tüntettek a küldetés ellen. Voltak olyanok is, akik minden nap 11 órakor egy perces néma csenddel tiltakoztak Lajka küldetése ellen.

A szovjetek persze nem értették a felháborodást, mivel szerintük egyedül az számított, hogy a küldetés az emberiség érdekeit szolgálja. Ennek ellenére lehet, hogy Lajka kiválasztása mégis kegyetlenség volt, egyesek szerint ugyanis Albinát akarták kiküldeni, azonban ő egyszer már bizonyított, ezért Lajkának kellett mennie helyette.

8. Siettették az űrhajót

Lajka halála elkerülhető lett volna, legalábbis az eredeti terv szerint haza kellett volna térnie. A szovjetek azzal dicsekedtek, hogy mindene meglesz ahhoz, hogy biztonságban visszatérjen. Hruscsov miatt változott a program, aki Lajka utazását propagandaként látta, és a tökéletes időpontra szerette volna időzíteni az utazást. A terve az volt, hogy a Szputnyik 2-t a Bolsevik Forradalom 40. évfordulóján lövik ki, a tudósokat pedig sürgette, hogy addigra minden készen álljon. Emiatt több tervet félre kellett dobni, a négy hét csak arra volt elég, hogy élőlényt küldhessenek az űrbe, arra nem, hogy kitalálják, hogyan hozzák vissza.

7.A kutyák hosszú heteket töltöttek egyre kisebb ketrecekben

A Szputnyik 2 alig volt nagyobb, mint egy mosógép. Lajkának még megfordulni se volt helye, ezért már előtte úgy szoktatták, hogy kiláncolták. Csak arra volt helye, hogy leüljön vagy lefeküdjön, mást nem tudott csinálni. Hogy felkészítsék a helyhiányra, Lajkát a többi kutyával együtt egyre kisebb ketrecekbe zárták be. Volt hogy 20 napig kisméretű ketrecben tartották.

A bezártság miatt a kutyáknak székrekedésük lett, és akkor sem tudtak könnyíteni magukon, amikor hashajtót kaptak. A tudósok hamar rájöttek, hogy csak úgy tudják végigcsinálni a programot a kutyákkal, ha annyira sokáig vannak bezárva szűk helyekre, hogy a végén elfelejtik, hogy másképpen is éltek korábban.

6. Egy nappal az utazás előtt az egyik tudós hazavitte Lajkát a gyerekeihez

A kilövés előtti napon Dr. Vladimir Yajdovsky hazavitte Lajkát a gyerekeihez. Az előtte lévő négy hétben ő állt hozzá a legközelebb. Ő is tagja volt a csapatnak, amelyik befogta a kutyát, majd ő edzette, és személyesen választotta ki a programhoz. A tudós azért vitte haza Lajkát, hogy a kutya élete utolsó napján a földön megismerje, milyen egy szerető családnál élni.

„Valamivel kedveskedni akartam neki” – nyilatkozta a tudós- „Olyan kevés ideje volt hátra.” Ő is ott volt azok között, akik utolsó útjára kísérték. Miután betették az űrhajóba és rázárták az ajtót, tudták, hogy most látták utoljára.

5. Lajka rettegett

Lajkát aznap még nem küldték az űrbe, három napig várnia kellett, mielőtt kilőtték. Valamilyen hibát találtak ugyanis az űrhajón, amit meg kellett javítani, a kutya emiatt fagyos hidegben töltötte el ezt az időt, miközben mozogni sem tudott. A tudósok mindent megtettek, hogy gondoskodjanak róla, például egy légkondicionáló csövét dugták be hozzá, hogy melegen tartsák, és folyamatosan figyelték. Végül 1957. november 3-án lőtték ki.

Amint elindult az űrhajó, Lajka pánikolni kezdett, a szívverése és a légzésritmusa háromszorosa volt a normálisnak, nem értette, mi történik vele. Amikor súlytalanná vált, kezdett megnyugodni, a szívverése lelassult, azonban soha többé nem volt olyan, mint a Földön.

4. A halála rettenetes volt

A küldetés után évekig azt állították a szovjetek, hogy Lajka az első napját túlélte, csak később ette meg a számára odakészített mérgezett ételt, ami után békében elhunyt. Az igazság csak 2002-ben derült ki, amikor az egyik tudós, Dimitrij Malashenkov elárulta, hogy Lajka 7 órán belül meghalt és kínzó fájdalmakat élt át. A hőmérsékletet szabályozó rendszer nem működött rendesen, úgyhogy a hajó egyre melegebb lett, hamar elérte a 40 fokos meleget. Lajka ekkor újra pánikba esett.

A Földön mindig megnyugtatták a kutyát, ha stresszessé vált a kiképzés, azonban ezen a ponton a tudósok csak lentről tudták követni, mi történik. Annyit láttak, hogy egyre gyorsul a szívverése, majd egyáltalán nem jött visszajelzés.

3. Darabokra hullott a visszatérésnél

Öt hónap után a Lajka koporsójává vált Szputnyik visszatért a Földre. Végigszáguldott az égen, az Egyesült Államokban kisebb pánikot okozva. Többen UFO-nak hitték 1958. április 14-én a repülő testet, ami egyszer csak vörössé vált, leszakadtak róla részek, majd felismerhetetlenné vált. Ez volt a Szputnyik 2., ami még a levegőben felrobbant, így Lajka teste soha nem ért földet.

2. Mushka is meghalt nem sokkal később

Nem sokkal később Mushkát is az űrbe küldték egy rakétával más kutyák, patkányok és növények társaságában. Ekkor a kozmikus sugárzás hatásait vizsgálták a tudósok. Nekik eredetileg haza kellett volna térniük, azonban visszafelé a lassítást végző egyik alkatrész tönkrement. A szovjeteknek fogalmuk nem volt róla, hol fog landolni, attól tartottak, hogy amerikai területen.

A szovjetek azt állították, hogy a rakéta a visszatérésnél kigyulladt, azonban robbanóanyagok is voltak a fedélzeten, amiket felrobbantottak annak érdekében, nehogy az amerikaiak kezébe jussanak titkaik.

1. Nem tudtunk meg túl sokat

„Minél több idő telik el, annál inkább sajnálom” – nyilatkozta Oleg Gazenko, a csapat egyik tudósa – „Nem szabadott volna ilyet tennünk. Nem tanultunk eleget az egészből ahhoz, hogy jogos lett volna az állatok halála.”

Lajka utazása az űrbe inkább szimbolikus volt, mint tudományos. Bizonyíték volt arra, hogy az űrbe lehet küldeni egy élőlényt, és főleg arra, hogy erre először a szovjetek voltak képesek. Az viszont, hogy nem hozták vissza, őket minősíti. Egy lengyel tudós szerint Lajka halála mindenképpen nagy veszteség volt a tudomány számára, még akkor is, ha részben legalábbis miatta indult be az űrutazás. Négy évvel később az első ember, aki az űrbe ment, Gagarin, már élve tért vissza.

Képek: Wikimedia / Wikipedia

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra6!

betöltés...