Először találkozott leendő anyósával a fiatal nő, de ami történt, arra álmában nem gondolt volna!

Sokan úgy tartják, hogy ha valaki megházasodik, új szülőket is kap a párja mellé anyósa és apósa személyében. Egy fiatal menyasszonyt igazi meglepetés ért!

Vannak, akik nem szeretik az anyósukat, de olyanok is bőven akadnak, akik rajonganak párjuk édesanyjáért. Épp úgy, mint az a fiatalasszony, aki megírta anyósával való első találkozásának történetét. “Évekkel ezelőtt, amikor már éppen elkezdtünk randizgatni a mostani férjemmel, elmentünk meglátogatni a szüleinek. Előre szólt nekik, hogy tudják, jövünk. Négyórás autóút után érkeztünk meg hozzájuk pont vacsoraidőben. Utólag megtudtam, hogy a párom anyukája időzítette úgy a tálalást, hogy minden kész legyen, mire odaérünk. Ez sokaknak apróság, de számomra hihetetlen dolog volt .

Mivel nekem sajnos szigorú diétát kell tartanom (lisztérzékeny vagyok és allergiás is néhány élelmiszerre), nagyon nehéz nekem főzni, nem is szoktam elvárni, hogy túlságosan odafigyeljenek erre, pláne nem mondhatni idegen helyen. Ehhez képest a párom édesanyja mindenen túltett! Nemcsak arra figyelt, hogy az egész vacsora gluténmentes legyen, de elkészítette a kedvenc ételeimet is! Nagyon barátságosan fogadott és egész este kedves volt hozzám. Még fel sem ocsúdtam abból, hogy egy teljes étkezést nekem szentelt, reggel ért a következő meglepetés! A reggeli is rám volt szabva, ahogy az ebéd és a vacsora is! Sőt, leendő anyósom felajánlotta, hogy eljön velünk körülnézni a városban, de nem erőszakoskodott, ha azt látta, kicsit magunk lennénk inkább.

A nap végén elbújtam a vőlegényem szobájába és elsírtam magam, mert egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ennyi kedvességgel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy most éreztem először életemben azt, hogy valaki anyai szeretettel fordul felém, az én szüleim ugyanis meghaltak egy autóbalesetben, mikor én még kicsi voltam. Ekkor már tudtam, hogy a párom is fantasztikus ember. Mikor összeházasodtunk, úgy éreztem, egy igazi, csodás családot is kaptam vele. Egy dolgot gyorsan megtanultam köztük, mégpedig azt, hogy az ember szülei nagy hatással vannak az emberre. Anyósomtól – akit hamar anyámként szerettem – megtanultam, hogy kedvesnek és nagylelkűnek lenni maga a boldogság, egy kis figyelmesség pedig akár egy egész életet is megváltoztathat!”

betöltés...