Hogyan él és mit eszik a férfi, aki 50 évesen 20-nak néz ki?

Chuando Tan egy szingapúri fotós, aki az egész világ figyelmét felkeltette, és nem csak az általa készített, de a róla készült fotókkal is. Mi annyira érdekes benne? Chuando 1967-ben született, tehát elmúlt 50, de csak 20-nak néz ki. Ha szeretnéd tudni, mi a titka, hogy él, mit csinál, mit eszik, olvass tovább! Lehet, hogy ez a férfi megtalálta az örök fiatalság titkát.

Hogy kezdődött mindez?

Az 1980-as években modellként kezdett dolgozni, a ‘90-es években pedig pop énekes lett. De énekesi karrierje nem tartott sokáig, ezért Tan más elfoglaltságot keresett, mégpedig a fotózást. Egyszer a saját munkája helyett egy róla készült fotót is posztolt, ez indította el a lavinát.

Az egyik interjúban azt mondta: “Létrehoztam egy Instagram profilt, mert a barátaim azt mondták, manapság az ügyfelek kíváncsiak arra, egy fotósnak mennyi követője van a közösségi oldalakon. Hogy fellendítsem az oldalamat, kitettem magamról pár fotót néhány gondolat kíséretében.”

A követők pedig egyből észrevették, hogy Tan egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy 51 éves. Egyesek szerint ez csupán genetika, mások szerint a titok a lakhelyében rejlik, mivel Szingapúrnak közismerten nagyon tiszta a levegője, jó az orvosi ellátás, és jó minőségű termékeket lehet kapni. Hogy ne csak találgassunk, nézzük meg inkább, hogyan éli a fotós a mindennapjait.

6 tojást eszik reggelire

Tan vallja azt az elvet, mi szerint az vagy, amit megeszel. Szerinte az ember egészsége és megjelenése 70\%-ban azon múlik, hogy hogyan táplálkozik, 30\%-ban pedig azon, hogy mennyit edz. Ezért eszik minden reggel 6 kemény tojást, de csak 2 tojássárgáját (a koleszterin miatt). Megiszik hozzá egy pohár tejet, néha pedig avokádóval és bogyós gyümölcsökkel is kiegészíti a reggelijét. Ezzel megfelelő mennyiségű fehérjéhez jut, és kellő energiával indítja a napot.

A tojáson kívül eszik csirkét rizzsel, grillezett zöldségeket és hallevest is napközben. A fotós bevallotta, hogy a fagyi a gyengéje, ezért néha ezt is eszik, de kizárólag csak a nap első felében. Kerüli a kávét és a teát, de rengeteg vizet iszik. Nem dohányzik, nem iszik alkoholt, a vacsorája pedig friss zöldségekből készített saláta.

Naponta 90 percet edz

Tan hetente 4-szer csinál erősítő edzéseket, de ha nagyon elfoglalt, akkor is legalább 3-szor. Erre azonban nem szán többet 30 percnél. Az erősítő edzést mindig kardió gyakorlatok követik. Egy térdsérülés miatt kocogni nem tud, de sétál egy gyors fokozatra állított futópadon. Mindennap megpróbál eljutni az uszodába is. Esténként jár, és kb. 1 órát úszik.

Csak azt csinálja, amit szeret

Talán elcsépelt a kérdés, de vajon közülünk hányan csinálják azt, amit szeretnek? Ez lenne az örök fiatalság titka? Minden, amit csinálunk, hatással van a pszichénkre, ezáltal pedig a testünkre is.
Tan azt mondja: “Rengeteg különböző munkát kipróbáltam, és annál maradtam, amit igazán szeretek. Szeretem az embereket, szeretek kommunikálni, szeretem a fotózás előkészületeit, és szeretek fotókat készíteni. Ha olyasmit csinálsz, amit nem szeretsz, rosszul fogod érezni magad, ez pedig nyilván nem használ az egészségednek.”

Nem használ bőrápoló termékeket

Egyesek biztosak abban, hogy Tan átesett már plasztikai műtéteken, és speciális kozmetikumokat használ. Ezzel szemben ő ezt állítja: “Érzékeny bőröm van, ezért összesen két dolog van, amit nap mint nap használok: zselés arclemosó és hidratáló krém.”
Egyszer egy botox kezelést kapott ajándékba. Kipróbálta, de nem tetszett neki a hatása. Azóta sem járt kozmetológusnál. Ugyanakkor azt elismeri, hogy festi a haját, mert őszül.

Nem fürdik későn este

Megpróbál este 11 óráig ágyba kerülni, és mindennap korán kel. Tan biztos benne, hogy éjjel dolgozni vagy filmeket nézni nem tesz jót az egészségnek. Hogy jól aludjon, lefekvés előtt 5-6 órával már nem eszik.
“Higgy nekem, megéri korán lefeküdni. Ha eleget alszol, sokkal több mindent tudsz csinálni napközben, mintha éjjel dolgoznál.”

Tehát, mi a titok?

Nagyon egyszerű: szeresd a munkádat, táplálkozz egészségesen, aludj eleget, és eddz! Jared Leto, Chris Evans, Margot Robbie és sok más híresség ragaszkodik az egyszerű életmódhoz, és mindegyikük fiatalabbnak néz ki a koránál. Állítják, sosem plasztikáztatták magukat.

betöltés...