Naponta 28 energiaitalt ivott meg, megvakult a háromgyerekes anya

Olyan súlyos függőség alakult ki a 26 éves asszonynál, hogy nem tudott leállni az energiaitalokkal. Megduzzadt az agya a rengeteg löttytől, ezért elveszítette látását.

 

Az energiaital fogyasztása nem túl egészséges, fejtették már ki többször is az orvosok. Normális esetben napi egy még nem okoz egészségkárosodást, de sokan vannak, akik nem állnak meg egynél. Ahogy a 26 éves, háromgyermekes anya, Lena Lupari sem. Az asszony azonban túllútt minden határon, naponta 28 (!!!) doboz energiaitalt gurított le, nem törődve azzal, milyen veszélybe sodorja magát.

Ez a kedvtelése ráadásul nem is volt olcsó, hiszen havi szinten 450 fontba, azaz majdnem 200.000,- forintba került a rengeteg cukros lötty, amit Lena megivott. A nő már korábba is túlsúlyos volt, így a napi 3000 plusz kalória elfogyasztása is hamar meglátszott rajta, de amit a végén kiváltott a sok energiaital, arra legrosszabb álmában sem számított. Ugyanis egyszerűen megvakult!

“Korábban is fájt néha a fejem és migrénem is volt, de egyik nap arra ébredtem, hogy semmit sem látok!” – mondta el a nő a Metro című lapnak. Miután kórházba került, kiderült, hogy úgynevezett idiopátiás agyi nyomásnövekedés lépett fel Lana koponyájában a hihetetlen mennyiségű koffeintől és cukortól, amit a napi 28 doboz energiaitallal magához vett. Miután megtörtént a baj, Lena végre komolyan vette, hogy komoly problémája van és befeküdt a kórházba egy fogyókúrára és azért, hogy leszokjon káros szokásáról. Szerencsére, ahogy leadott jó pár kilót, visszatért a látása is.

betöltés...