10 dolog, amiért hálásak lesznek a lábujjaid

Többnyire a sminkünkre és a hajunkra fordítunk nagyobb figyelmet, de a lábunkra már jóval kevesebb jut, még akkor is, ha a nap végére már dagad és fáj. Azonban a lábaidnak és a lábfejednek is szükségük van a gondoskodásra. Fontos tudnod, hogyan lazíthatod el a lábaidat, miután egész nap kényelmetlen cipőben szaladgáltál. A következő módszerekkel a lábaidat nem csak egészségesnek fogod érezni, de azzá is tudod tenni.

1. Ne feledkezz meg a pedikűrről – és csináld is jól

Ha csípés vagy karcolás található a lábfejeden, ne pedikűrözz. A lábáztatóban ugyanis összegyűlhetnek a baktériumok, amik könnyen bejutnak a sérülésekbe, és fertőzést okoznak. Szőrtelenítés után is várj vele néhány napot.

A talpadról rendszeresen radírozd le az elhalt hámsejteket egy durvább szivacs vagy habkő segítségével. Áztasd a lábaidat meleg vízbe, és ezután végezd a radírozást. Ezzel ápoltabbnak is fog kinézni a bőröd, de megszabadulsz végre a berepedezéstől is.

A lábfejedet rendszeresen hidratáld! A szakemberek azt javasolják, hogy olaj-alapú termékeket használj naponta kétszer. A legjobb, ha ezt zuhany vagy pedikűr után teszed.

2. Öltöztesd fel a lábad megfelelően, biztonságosan

A magassarkú cipőkkel légy óvatos! Ha túl magas a sarok, vagy túl sok időt töltesz a cipőben, az ízületeid merevekké válhatnak, a lábad fájni kezd, akár a bokád és a lábfejed is károsodhat.

Viszont flip-flopban se töltsd az egész napot! Ez a típusú lábbeli gyulladást okozhat a lábujjak között, és fájdalmat válthat ki a talppárnában. A lábujjaid védtelenek egy ilyen papucsban, könnyen megsérülhetnek. Hogy ezeket a problémákat elkerüld, cseréld a flip-flopot az ujjaidat is takaró cipőre, ami támasztja is a lábadat.

A zoknidat gyakran cseréld! A zokni vastagságát a cipő típusának megfelelően válaszd meg, és ha érzed, hogy a lábfejed nedves, mielőbb válts zoknit! A legjobb, ha olyan zoknit viselsz, amiben tud szellőzni a lábad. Ezzel elkerülheted a kellemetlen lábszagot és a gombás fertőzést.

3. A sport nem mindig tesz jót

Körültekintően kezdj el edzeni! Ha egész eddigi életedben inkább a kanapén heverésztél, de most hirtelen lefutsz 5 km-t, valószínű, hogy ún. fáradásos töréssel (stressztöréssel) kell szembenézned, melynek során repedések keletkeznek a csontban. Hogy ezt elkerüld, fokozatosan kezdj neki a sportolásnak, és ne felejtsd el a bemelegítést se.

4. Lábmasszázs

Tanuld meg, hogy masszírozhatod át a lábadat! Kezdd a talppárnáknál, és haladj a lábujjak felé. A lábujjakat felülről lefelé masszírozd. Ezt csinálhatod magadnak, de kereshetsz hozzá profi masszőrt is.

A fájó izmokat ezzel ellazíthatod, csökkentheted a fájdalmat és a merevséget, elkerülheted az ízületi deformitásokat. A lábmasszázs különösen jól fog esni, ha aznap sokat gyalogoltál. Ha van valamilyen egészségi problémád, pl. ízületi gyulladásod, kérd ki az orvosod véleményét, mielőtt nekilátnál a lábmasszázsnak.

5. Végezz lazító gyakorlatokat, ha sokat álltál vagy gyalogoltál

Ülj le egy székre, lábfejedet tedd a talajra. A két nagylábujjadra tégy egy befőttes gumit, majd lassan kezd el széthúzni az ujjaiddal, és 5 másodpercig tartsd így, azután újra közelítsd őket egymáshoz. 10-szer ismételd.

Ülj le, a befőttes gumit pedig húzd rá az egyik lábfejed összes ujjára. Lassan nyisd szét a lábujjaidat amennyire csak tudod, tartsd meg így 5 másodpercig, majd zárd össze őket. 10-szer ismételd, majd tedd át a befőttes gumit a másik lábfejedre.

Ezek a gyakorlatok oldják a feszültséget az ízületeidben egy hosszú séta vagy magassarkú cipő viselése után. Csökkenni fog az izomfájdalom, enyhül a merevség és megelőzheted velük az ízületek eldeformálódását.

6. Emeld fel a lábfejeidet

Volt már, hogy délután a bokádban és a lábfejedben dagadást éreztél? Hogy ettől megszabadulj, tedd a lábfejedet egy párnára vagy bármi másra, amivel megemelheted őket. Ha sokat gyalogoltál, és a lábdagadás mellett fájdalom és fáradtság is jelentkezik, jeges borogatást is használhatsz.

Ha a lábdagadásodnak nincs különösebb oka, és a fájdalom sem enyhül, fordulj orvoshoz, mert lehet, hogy sérült a lábfejed, esetleg valami komolyabb probléma van a tüdőddel vagy az érrendszereddel.

7. Táplálkozz helyesen, és figyelj a súlyodra

Ahogyan a tested minden része, a lábfejed is reagál arra, hogy mit eszel és iszol. Lábdagadás esetén érdemes kerülni a sót, és több fehérjét vinni az étrendedbe.

Ha a lábad gyakran ég vagy zsibbad, annak oka lehet az alkoholizmus. Csökkentsd az alkoholfogyasztásodat, és szedj több vitamint.

Ne feledd, a testedben lévő nyomás a lábfejedben összpontosul. Ha túlsúlyos vagy, szinte biztos, hogy fájni szokott a lábad. A tudósok arra is felhívják a figyelmet, hogy a zsír potenciális kiváltó oka lehet a lábfej szöveteiben kialakult gyulladásoknak.

8. Hagyd abba a dohányzást

Komoly fájdalmat érzel a lábfejedben és a kezedben? Esetleg fekélyek is vannak rajtuk? Dohányzol? Ha a válasz mindhárom kérdésre igen, éppen itt az ideje, hogy felhagyj ezzel a rossz szokással.

A dohányzás az egész testednek ártalmas. Amint beszívod a dohányfüstöt, a lábfejedben lévő erekben keringési zavar alakul ki. Ez akár üszkösödésig is fajulhat, ami szinte mindig amputációhoz vezet.

9. A tyúkszemet és a bőrkeményedést kezeld helyesen

Tyúkszem és bőrkeményedés esetén a lábfejen foltokban megkeményedik a bőr. A tyúkszemnek közepe is van, fájdalmas és a környékén száraz a bőr. Nem csak szörnyű látványt nyújtanak ezek a problémák a lábfejen, de a fájdalom miatt a járást is megnehezítik. Kiváltó okaik általában a túl szoros cipők.

A legfontosabb, amit ilyenkor tehetsz, hogy lecseréled a cipődet. Lefekvés előtt hidratálj, a bőrkeményedést pedig habkővel dörzsöld át fürdés után. A tyúkszem-eltávolító tapaszt is alkalmazhatod.

Egyes specialisták javasolják a szalicilsavat, amivel a vastag bőrt fel lehet oldani. Mielőtt ennek nekikezdenél, kérd ki az orvosod véleményét.

10. Használj teát lábszag ellen

Előfordul, hogy nagyon izzadsz, de nincs lehetőséged nap mint nap másik cipőt felvenni. Ennek a következménye azonban a lábszag lesz. Mosd meg a lábad kímélő szappannal, majd óvatosan szárítsd meg. Ezután kend be antibakteriális krémmel vagy használj babahintőport.

Hogy az állandó lábszagtól megszabadulj, áztasd a lábad erősre főzött fekete teába 30 percre. Fél liter vízhez 2 teafiltert számolj, forrald 15 percig, majd adj hozzá 1 liter hideg vizet. A tea helyett áztathatod a lábad 2 rész víz, 1 rész ecet keverékébe.

betöltés...