95 évesen nagyszerűen néz ki ez a férfi. Azt állítja, hogy 130 évig is élhetünk. Íme a titka!

Első hallásra hihetetlennek tűnik, hogy 130 évig is élhetünk, hiszen annak is örülnénk, ha 60–70 éves korunkban még jól éreznénk magunkat a bőrünkben, egészségesek és viszonylag energikusak lennénk. Kazim Gürbüz azonban bebizonyítja, hogy az öregedés nem azt jelenti, hogy egyre több betegséggel kell majd számolni, hanem ha úgy élünk, mint ő, akkor még 95 éves korunkban is nagyszerű életünk lehet.

Kazim Gürbüz elmondása szerint annak köszönheti a kicsattanó egészségi állapotát, még mindig vonzó, fiatalos külsejét, hogy napi szinten jógázik, és vitaminokban, ásványi anyagokban rendkívül gazdag élelmiszereket fogyaszt.

Kazim akkor döntötte el, hogy az egészséges életmódot választja, amikor 41 évesen súlyos balesetet szenvedett, a háta sérült meg, és deréktól lefelé le is bénult. Az orvosok közölték vele, hogy soha többé nem fog tudni lábra állni, de Kazim egy barátjának köszönhetően, aki helyre tette a csontjait és megtanította egy-két alap jógamozdulatra, felépült.

„Összesen 63 különböző életmódbeli változtatást, kísérletet próbáltam már eddig ki magamon” – nyilatkozta a 95 éves férfi a Hurriyet Daily lapnak, majd hozzátette: „teljesen újjászülettem.”

A férfi nem gondolja azt, hogy csoda történt vele. A mentális erejének, és kitartásának köszönheti kirobbanó formáját.

„Ha az ember képes rájönni arra, hogy a gondolatoknak gyógyító erejük van, akkor el fogja érni azt, hogy az izmait és az egész idegrendszerét is fitten tartsa” – magyarázta Kazim, akinek irigylésre méltó teste van, 95 éves kora ellenére is. A férfinak meggyőződése, hogy bárki képes életmódján úgy változtatni, hogy akár a 130. életévét is megérje.

Mindössze pár egyszerű jógagyakorlatot végez reggelente, emellett rendszeresen úszik, és egészséges étrendet követ. Nem fogyaszt húst, de sok babot, olívabogyót, borsot, levesféléket eszik, és a gyógyteák is szerepelnek a menüjén, de mindennap egy kanál mézet is bejuttat a szervezetébe.

95 éves lévén, Kazim képes visszatartani a lélegzetét 4, akár 5 percig is, és a szerelmi élete is kiegyensúlyozott, sőt, akár naponta 5-ször is képes ágyba bújni kedvesével.

„Az ember képes 130 évig is élni. Bárki rendelkezik ezzel az erővel. Ha vigyázunk a testünkre, sokáig élhetünk, és így már az öregedéstől sem kell többé félni, hiszen nézzenek csak rám” – mondta Kazim.

És igaza van!

betöltés...