Megdöbbentő fotók a gyermek születéséről!

Lennart Nilsson fotós 10 éven keresztül készítette ezeket a lenyűgöző fényképeket a gyermekek születésének lélegzetelállító pillanatairól – a fogantatástól a megszületés pillanatáig. 

Lennart Nilsson 1940-ben kezdett el dolgozni, mint fotós. Az első fotóit 1953-ban közölték le először, majd innentől kezdve szédületes karrier várt rá. Ezeken a fotókon is fejlődő embriók voltak láthatóak. Munkássága során teljes odaadással kísérte figyelemmel az emberi test működését, ezen belül is leginkább a várandóság időszakát, a magzat fejlődését.

A következő fotókat speciális felszereléssel tudta elkészíteni, egy speciálisan átalakított endoszkópos műszerekkel dolgozott. Ezek a fotók 1965-ben jelentek meg először a “The Drama of Life Before Birth” címmel. Ebben az évben került kiadásra a “Gyermek születik” című könyve is, amely számos kiadást is megért.

Lennart Nilsson fényképeinek köszönhetően most mi is úgy követhetjük nyomon a természet leggyönyörűbb csodáját, a születés történését, ahogy eddig még egyszer sem tehettük.

1. A hímivarsejt útja a petevezetékben

2. Így néz ki a petesejt

3. A legkritikusabb pillanat

4.  Az apa (körülbelül) 40-360 millió ivarsejtjéből egy áttöri a pete sejthártyáját

5.  Az ivarsejt fejében található az összes örökítőanyag 

6.  Egy héttel később az embrió a petevezetéken keresztül elindul a méh felé

7. Újabb egy héttel később az embrió megtapad a méhfalon

8.  A 18. napon a magzat szíve elkezd dobogni 

9.  Az embrió a 22. napot követően elkezd fejlődni. A képen látható szürke terület lesz később a gyermek agya

10.  28 nappal a megtermékenyítés után. 

11.  Az 5. héten, a magzat már 9 milliméter hosszú. Ekkor már látni lehet rajta az arc nyílásait. (száj, orrlyukak és szemek)

12.  A fejlődés 40. napján a magzat külső sejtjei odatapadnak a méhfalhoz, hogy létrehozzák a méhlepényt

13.  A fejlődés 8. hetében

14.  A 10. héten a szemhéjak már félig nyitva vannak, néhány napon belül pedig teljesen kifejlődnek

15.  A 10. héten az embrió már használni kezdi a kezét, hogy tanulmányozza a környezetét

16.  16 hetesen

17.  A magzat erei láthatóvá válnak a bőrön keresztül

18.  A 18. héten a magzat már érzékeli a külvilágból érkező hangokat

19.  19 hetesen

20.  A 20. héten a magzat már 20 centiméter hosszú, ekkor tájt kezd el kinőni a haj a fején

21.  24 hetesen

22.  36 hetesen. A magzat már teljesen kifejlett, egy hónapon belül meg fog születni… 

A világ legcsodálatosabb eseménye, amelyhez fogható nem sok minden van az életben….

betöltés...