13 házassági probléma, amit a bölcs párok könnyen leküzdenek - módszereiket érdemes megfogani

Krízis minden pár életében előfordul. Lehet nagyobb vagy kisebb. Néhány pár az esküvő után 2-3 évvel elválik, mások viszont hosszú éveken át együtt maradnak. Ez pedig nem csak szerencse kérdése. Van egy egyszerű dolog, amit minden párnak meg kell értenie: együtt minden problémát képesek vagytok megoldani.
Most a leggyakoribb házassági gondokat szedtük össze, melyekkel még a legboldogabb párok is találkozhatnak. Meg fogod látni, mindegyikre van megoldás.

1. Hízás

Esküvő után a friss házasok általában jelentős extra súlyt szednek fel. Egyetemi kutatók kiderítették, hogy az újdonsült házasok a házasság első évében 1,5-2 kg-ot híznak. Általánosságban pedig egy házas kb. 6 kilóval nehezebb, mint egy egyedülálló. Gyakran a hízás a biztonságérzet miatt következik be, mivel a párok magabiztosak egymás mellett, ezért kicsit elengedik magukat.

Mit tegyél?

Együtt fogyni könnyebb, mint amilyennek tűnik, mivel mindig lesz melletted valaki, aki osztozik veled az egészségesebb életmódért vívott küzdelmedben. Ugyanakkor, a táplálkozási szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a férfiak gyorsabban fogynak, ez pedig csalódást kelthet a nőkben. A legjobb, ha biciklizéssel vagy kellemes esti sétákkal tartjátok magatokat formában.

2. A gyerekek születése miatti anyagi nehézségek

A gyermek születése egy fiatal párnak komoly anyagi gondokat okozhat. Kutatások kimutatták, hogy gyakorlatilag egy szülő sincs felkészülve a gyermek születésére, és ez független az anyagi helyzetüktől. A középosztálybeli és az annál rosszabb anyagi helyzetben lévő párok egyaránt anyagi problémákkal néznek szembe a család bővülése után.

Mit tegyél?

Már jóval a gyermek születése előtt kezdj el takarékoskodni, és faragd le a kiadásaidat. Pl. vegyél használt babakocsit, bölcsőt és ruhát, és ne vásárolj össze olyan dolgokat, amikre a babának nem is lesz szüksége.

3. Konfliktus az anyóssal

A meny-anyós és a vej-anyós közti viszonyokról a viccek és történetek gyakorlatilag egyidősek az házasság intézményével. Pszichológusok szerint ezek a viszonyok valóban nagyon kritikusak lehetnek, olyannyira, hogy a feleknek akár az egészségük is rámehet.
A feszültség általában különösen nagy az anyós és a meny között. Egy 1954-es kutatásban kimutatták, hogy az anyósok ⅔-a nem volt megelégedve a menyével, miközben a feleségek is negatív érzelmekkel viseltettek férjük anyja iránt. Japán tudósok bizonyították, hogy azoknál a nőknél, akik egy fedél alatt élnek az anyósukkal, sokkal nagyobb arányban fordul elő ischaemiás szívbetegség.

Mit tegyél?

A legjobb módja annak, hogy anyósoddal elkerüld a konfliktusokat, a különélés. Bár először a különköltözés megterhelheti egy fiatal pár pénztárcáját, de megéri. Ha még sincs lehetőséged külön költözni, használd a diplomáciai készségedet, és magyarázd el a férjednek, mennyire idegesítenek az anyjával folytatott viták.

4. Másként kezelitek a pénzt

Statisztikák szerint a válások egyik fő oka a pénzzel kapcsolatos konfliktus. Miután összeházasodtok, a pénzetek is közös lesz, ez pedig sok párnál komoly feszültséget szül, főleg, ha az egyik jóval többet keres a másiknál. Sajnos azonban a párok többsége inkább kerüli a pénzügyekről való beszélgetést.

Mit tegyél?

Pénzügyi szakértők azt javasolják, hogy nyíltan beszéljetek az anyagiakról. Állítsatok fel fontossági sorrendet, döntsétek el, hogy a családotok megtakarítja a pénzt vagy inkább befekteti. Hogy felújítást terveztek-e vagy nyaralásra költitek inkább a pénzt. Az ilyen kérdések megválaszolásával kijelölhettek egy pénzügyi stratégiát, amihez éveken át tudjátok tartani magatokat.

5. Idegesítő szokások

Néhány hónap együttélés után a párod bizonyos szokásai elkezdhetnek bosszantani. A pszichológusok állítják, ez a legtöbb párnál megtörténik, de közel sem jelenti azt, hogy a szerelem elmúlt köztetek. Éppen azok a szokások kezdenek el legelőször zavarni, amik miatt elsősorban beleszerettél a párodba. A sport iránti szeretete, az olvasás-mániája, a népszerűsége a barátai körében – ezek mind szerepelnek a legidegesítőbb dolgok listáján.

Mit tegyél?

Fogadd el őket! Emlékeztesd magad, hogy a párod éppen ezektől a dolgoktól különleges. Akárhogy is, beleszerettél ebbe az emberbe, ebben pedig részben a szokásai is szerepet játszottak. Ha apróságok miatt gyakran ingerült vagy, koncentrálj inkább a munkádra vagy a barátaidra. Ha így teszel, jobban fog hiányozni a párod – rossz szokásaival együtt is.

6. Fontos dátumok elfelejtése

A párod feledékenysége elszomoríthat, mivel sokszor személyes sértésnek érezheted. Hogyan felejtheti el az esküvőtök napját, az imádott nagyid születésnapját vagy az első csókotok dátumát? Még a legtökéletesebb emberek is elfelejtenek néha valamit. Lehet, hogy a túl sok munka miatt, vagy mert alapvetően feledékeny típusok. Előfordulhat, hogy ezek a dátumok nem különösebben fontosak a párod számára, mivel a legfontosabb az életében a kettőtök kapcsolata, és nem a jelek a naptárban.

Mit tegyél?

A családi élet fontos dátumaira és eseményeire emlékeztesd a párodat. Így elkerülheted a csalódást, és a párod sem fogja szégyellni magát a feledékenysége miatt.

7. Unalom

A házasság első éve nem mindig rózsaszín. Előbb vagy utóbb, a várakozások ellenére csökkenni fog a kapott virágok, a romantikus események, a szerelmes párbeszédek száma, a párok pedig beállnak egy unalmas rutinra a hétköznapokban. Ezt a csalódottságot lehet magyarázni a túlzott elvárásokkal, illetve a kellő tapasztalat hiányával is. Mindazonáltal a legtöbb pár képes kezelni ezt a változást.

Mit tegyél?

A házas emberek prioritásai egészen mások, mint a friss kapcsolatban élőké. Már közös a háztartás, a jelzálog és a gyerek is. Mindezek miatt a pároknak jó előre meg kell tervezniük egy romantikus vacsorát vagy más eseményeket. A pszichológusok szerint ebben nincs semmi különös, hiszen a családi élet a bevett rutinhoz való ragaszkodásról és a feladatok teljesítéséről szól. Tervezz előre randikat, romantikus találkozókat vagy mozit, hogy visszalopd a szikrát a kapcsolatodba.

8. Idegesítő, hogy napi 24 órát vagytok együtt

Van olya vélemény, mely szerint egy párnak minden szabadidőt együtt kell töltenie, hogy megerősödjön a kapcsolatuk és kialakuljanak közös érdeklődési köreik. Egyes párok azonban legfeljebb néhány évig bírják ezt a rendszert.

Mit tegyél?

Mindkét embernek meg kell, hogy legyen a maga hobbija, ami nem érdekli a másikat. Természetesen, ezek a hobbik ne legyenek romboló hatással a párkapcsolatra. Semmi baj nincs azzal, ha külön töltitek a hétvégét, ez csak erősíteni fogja a kapcsolatotokat.

9. Rossz barátok

A friss házasok nem csak új rokonokat, de új barátokat is kapnak. Gyakori, hogy a barátokat nem sikerül elfogadni. Előfordulhat, hogy a pár egyik tagja úgy érzi, a barátok túl nagy szeletet szakítanak ki a családi életből, vagy éppen rossz irányban befolyásolják a párjukat.

Mit tegyél?

Hagyd, hogy a párodnak legyen egy legjobb barátja, és ne te legyél az. Lehet, hogy ezt nehezen fogadod el, de a párodnak valóban érdekes lehet más emberek társaságában lenni. Tudósok szerint a barátoknak fontos szerepük van a jó családi kapcsolatok kialakulásában. Ebbe pedig nem csak az egyszerű barátok tartoznak bele, de a gyerekkori barátok is, akiket a párod ezer éve ismer.
Ne kritizáld azt a barátot se, aki nem szimpatikus neked, kritizáld a tetteit – ha van ilyen. Próbálj meg te is barátkozni vele, vagy legalábbis változtasd meg a hozzáállásodat. Tartsd észben, hogy az első benyomás nem mindig helyes! Hagyd, hogy a párodnak tőled függetlenül is legyenek barátai, elvégre nem szabályozhatod és ellenőrizheted az életének minden apró részletét.

10. Eltérő alvási szokások

Az 1970-es években tudósok tanulmányozták a cirkadián ritmust, és arra jöttek rá, hogy vannak úgynevezett pacsirta típusok, akik korán kelnek, és már reggel tele vannak energiával. Velük szemben vannak a baglyok, akik inkább este aktívak. Mi történik, ha ezek egy családba kerülnek? Sok kényelmetlenséget okozhat, de akár egészségi problémákhoz is vezethet.

Mit tegyél?

Az eltérő biológiai ritmus egyáltalán nem kell, hogy zavarja a boldog házaséletet, amíg a felek képesek kompromisszumot kötni. Például, miközben a párod alszik, rengeteg feladatot elvégezhetsz otthon.

11. Háztartási munkák egyenlőtlen elosztása

Annak ellenére, hogy a 21. században élünk, a nemek közti munkamegosztásról a különböző sztereotípiák még mindig sok családban léteznek, mint pl. az asszony feladata a meleg otthon megteremtése (akkor is, ha egész nap dolgozik), miközben a férfi feladata a pénzkeresés. Az ilyen álláspontok sértődést és konfrontációkat eredményezhetnek.

Mit tegyél?

Már a házasság előtt beszéljétek meg a házimunka felosztásával kapcsolatos kérdéseket. Természetesen, a technika nyújtotta lehetőségekből is igyekezzetek a legtöbbet kihozni, egy mosogatógép, egy kenyérsütő vagy egy multi-cooker is rengeteg plusz terhet levehet a vállatokról. Érdemes a számlákat állandó átutalási megbízással befizetni, így nem lesz vita arról, hogy ki fizesse vagy éppen ki nem fizette be a villanyszámlát. A régi sztereotípiák már igen csak halványodóban vannak, a nők ma már nagyvállalatokat igazgatnak, míg a férfiak gyakran otthon maradnak nevelni a gyerekeket.

12. Veszekedés apróságokon

Pszichológusok szerint krízis bármelyik házasságban előfordulhat, mégpedig akkor, amikor a felek elégedetlensége eléri a csúcspontját. De ezekre az esetekre is vannak javaslatok, melyek lehetőséget adnak, hogy tovább lendítsétek a kapcsolatotokat egy új szintre. A kedves, sosem veszekedő párodból egyszer csak egy kötekedő, minden apróságba belevesző ember lett, az otthonotok pedig a harcok színterévé változott? El kell, hogy keserítsünk, ebben az esetben szinte biztos, hogy a te viselkedésed is hagy kívánnivalót maga után.

Mit tegyél?

Ne próbáld megváltoztatni a párodat, mert ez csak felháborítja a másik felet. Ehelyett próbáld inkább meghallgatni az ő véleményét. Sajnos éppen az egymáshoz legközelebb állók tudják egymást a legjobb megbántani, mivel ismerik a másik gyenge pontjait. A türelem és a tisztelet a párod érzései iránt lesznek azok a dolgok, amik kivezetik a házasságodat a krízisből.

13. Más nőket bámul

A párod elkezdett érdeklődni másvalaki iránt? Ez okot ad egy botrányra, vagy jobb inkább tudomást sem venni róla? Erre a kérdésre nem létezik kizárólagos válasz. Vannak, akik szerint az amiatti aggódás, hogy a párod másvalakit megnéz, inkább a te problémád. Míg mások szerint ez már egyértelműen jele annak, hogy a kapcsolat krízisbe került. A férfiaknak is eltérő erről a véleményük. Ők semmi rosszat nem találnak abban, hogy elismerően néznek egy másik nőt, és állítják, ezek a pillantások nem jelentik, hogy meg akarják csalni a feleségüket.

Mit tegyél?

Ne hallgass, mondd el a párodnak, hogy ezt nem tartod elfogadhatónak. Valószínűleg, semmi rosszra nem gondolt a másik nővel kapcsolatban, és a gond inkább a te önértékeléseddel van.

betöltés...