A fotó, amely összetörte egy anya szívét

Amikor Anne Belanger megkapta második osztályos fiának osztályképét, undorral tette vissza a borítékba.

A képen a tanárok és a diákok három sorba sorakoztak fel. Egy diák azonban hiányzik a sorból.

A jobb szélső sarokban azonban ott van fia, Miles Ambridge, kerekesszékben, elszigetelve az osztálytársaktól. Annak ellenére, hogy a sarokban ült, a 7 éves kisfiút vonzza a kamera, mindent bevet, hogy közelebb kerüljön a barátaihoz, a mosolyt sem lehet letörölni az arcáról.

Az anya alig tud ránézni a fényképre, amikor megteszi harag és szomorúság önti el.

“Nézd milyen angyal rajta.” – mondja a New Westminster-i anyuka, alig tudja visszatartani könnyeit. “Kiközösítik. Pedig annyira részese akart lenni a csapatnak.”

Miles gerinc izomsorvadással küzd, ami egy genetikai betegség, és amely a gerincvelő idegsejtjeit támadja meg, ennek következtében a test, különösen a karok és lábak izmai elgyengülnek. A betegség nem befolyásolja a kognitív képességeket.

Miles betegségét 13 hónapos korában fedezték fel, az orvosok akkor azt mondták a szülőknek, fiúk sosem fog járni.

A kerekesszék miatt Miles már rengeteg kihíváson ment át, többen, mint a hasonló korú gyerekek, nyilatkozta édesapja, Don Ambridge. Éppen ezért volt szívszorító őt a csoporton kívül látni.

Don Ambridge, aki elsőként látta a fotót, úgy érezte ez a kép megalázó fiára nézve.

“Valamilyen oknál fogva még rosszabbul érzem magam, amikor látom milyen boldog a képen.” – nyilatkozta az apuka. “Azt hiszem ez azért van mert még ártatlan… Naiv még, és nem tudja milyenek az emberek.”

Miles szülei úgy döntöttek, nem mutatják meg a fotót fiuknak. Belanger elmondta, a kisfiú “mélységesen tudatában van annak, hogy más mint a társai”. Ha látná, bizonyára mélységesen fájna neki.

Ennek ellenére szülei mégis a nyilvánosság elé tárták a képet, hogy felhívják a figyelmet a sérült emberek felé irányuló diszkriminációra.

A szülők a képet készítő cég Facebook oldalára töltötték fel a fotót, ahonnan a cég letörölte, személyiségi jogok sértése miatt. A szülők nem elégedtek meg a reakcióval, ismét feltöltötték a fotót, de ezúttal a többi iskolás arcát kitakarták. Idő közben a családapa az iskolába is elküldte a képet, ahol az igazgató azonnal felvette a kapcsolatot a készítővel.

Az iskola igazgatója elmondta, kellett egy kis idő, amíg a fényképes cég belátta a hibát, és elismerte a tévedést.

“Szeretnénk azt hinni, hogy csak tévedtek.” – mondta az igazgató, aki hozzátette: “De idő közben a szülőket igen megbántották.”

Miles édesanyja az iskolát és a képkészítő céget is hibáztatja. A fotót idő közben ismét elkészítették, ezúttal a kis Milest kivették a kerekesszékből és átültették barátai közé.

A cég menedzsere elismerte a hibát, és bevallotta, a fényképésznek tanulnia kell a hibáiból.

Belanger szerint a kép diszkriminatív és a társadalmi megbélyegzést tükrözi a fogyatékos emberekkel szemben.

“A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, de ha ez a felnőttektől jön az még rosszabb.” – nyilatkozta az anya.

betöltés...