Így manipulálják a próbafülkés tükröket: ezért nézünk ki bennük másképp

Trükkös tükrök a próbafülkékben

Nem véletlen, hogy szinte mindegyik ruhaüzlet próbafülkéjének tükrében máshogy nézünk ki, mint a valóságban. Egyikben vékonyabbnak tűnik a lábunk és a derekunk, a másikban pedig épp ellenkezőleg: szélesebbnek látjuk magunkat.

Erre a kérdésre is van azonban magyarázat, ami nem annyira meglepő módon a marketingben keresendő. Korábban a CBS riportere, Nikki Battiste húsz különböző fülkében próbálta ki a tükröket, hogy meggyőződjön arról, valóban nem egyforma képet kapunk mindegyikben, illetve egy interjú során arra is magyarázatot kapott egy szakembertől, miként manipulálják a vásárlókat a boltok.

Tükör manipuláció

“A próbafülke az a hely, ahol az ember meghozza a döntést… Könnyedén manipulálhatnak egy tükröt, ha te 38-as méret vagy, akkor úgy alakítják, hogy 36-osnak lásd magad.

Ez csupán az üveg görbületén múlik, semmit nem bíznak a véletlenre” – hangsúlyozza Paco Underhill, a Science of Shopping (A vásárlás tudománya) című könyv szerzője. A szakember szerint szinte az összes üzletben kissé megdöntött tükrökkel találkozunk, melyek vagy karcsúbbnak (felső döntés), vagy nagyobbnak (alsó döntés) mutatnak bennünket.

Világítás és hajlítás

Nikki kipróbált húsz különböző próbafülkét, és míg az egyikben szuperül, a másikban borzalmasan nézett ki, amit Paco is megjegyzett neki és kielemezte a problémákat. “A megfelelő világítás és görbítés nagyon sokat számít” – teszi hozzá. Egy fiatal vásárló, Ana is nyilatkozott a problémával kapcsolatban és megjegyezte, hogy egy-egy próbáláskor igyekszik elvonatkoztatni a manipulációtól és nem engedi, hogy befolyásolja a döntését az adott fényviszony vagy tükör. Inkább hazaviszi a ruhákat és otthon veszi fel őket, ahol nincs nyomás alatt.

Elvégre, ha nem lesz jó valami, még mindig vissza tudja vinni.

Sokat gondolkozunk

Paco szerint az átlagos időtartam, amit a próbafülkékben töltünk is elég magas: 5-8 perc. Mi azt szoktuk mondani, ha egyszerre felvétel után nem tetszik valami 100 százalékig, és gondolkodni kell rajta, hogy jó-e vagy sem, akkor már nem érdemes megvenni. Mindenesetre a szakértő által kiemelt dolgokból is leszűrhető a lényeg: nem szabad, hogy a manipulált tükrök befolyásoljanak minket. Tudjuk, hogy nézünk ki valójában, ezt tartsuk szem előtt a próbáláskor.

betöltés...