200 oldalt megtanulni két óra alatt úgy, hogy nem felejted el? Lehetséges!

Lantos Mihály egyetemi oktató tökéletesített egy módszert, amivel ez az eredmény elérhető. Magyarokra szabott módszeréről kérdeztük.

Egy budapesti kávézóban találkoztunk Lantos Mihály egyetemi oktatóval, aki a hazai villámolvasás-oktatás egyik vezető alakja, tankönyvszerző. Egy nagy kupac könyvvel a hóna alatt érkezik meg, pontosan és mosolyogva. Örökmozgó ember, minden érdekli a népzene-gyűjtéstől a sportokon át a filozófiáig. Innen is ered, hogy elkezdett villámolvasást tanulni.

L. M.: Túl sok mindenre voltam kíváncsi egyszerre és úgy éreztem, túl rövid az életem ahhoz, hogy mindennel behatóan tudjak foglalkozni, ami érdekel. Meg kellett találnom a módját, hogy kevesebb idő alatt nagyobb mennyiségű információt tudjak magamhoz venni. Elmentem egy tanfolyamra és azon kaptam magam, hogy 32 évesen rájöttem, tanulni nem is olyan fáradságos és rossz dolog. Volt, hogy egy évig két egyetemet végeztem egyszerre munka mellett kiváló eredményekkel (Debrecenben a filozófia és az ELTE pedagógia szakot). Még mélyebbre ástam magam a villámolvasásban és innen már csak egy lépés volt, hogy elkezdjem tanítani is. Ennek már több, mint tíz éve…

Tudnodkell: Mit jelent az, hogy mélyebbre ástál?

L. M.: A villámolvasás alapjait nem én találtam ki. Ez egy módszer, amit Paul R. Scheele írt le először. A kérdés mindig az, hogyan tudjuk átültetni az elméletet a gyakorlatba! Tisztában voltam vele, hogy minden országnak, kultúrának megvannak a maga sajátosságai, amit figyelembe kell venni. Ismereteim és az évek alatt összegyűlt tapasztalatok alapján apránként ki alakítottam ki a villámolvasás magyarokra szabott módszerét, ami igazodik a hazai oktatási rendszer struktúráihoz. Sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hányan vagyunk, akik igazán gyakorlat-centrikusan tanítunk és nem a misztikum vagy a spiritualitás oldaláról közelítjük meg a kérdést. Pedig ez egy “tök egyszerű”, minden nap használható módszer.

Tudnodkell: Ezzel arra célzol, hogy ebben a szakmában is vannak kóklerek?

L. M.: Kóklerek mindenhol vannak… Bárki kiírja magára, hogy tréner vagy hogy villámolvasást tanít és másnap már kész a névjegykártyája… Hallottam már olyanokról, akik két napos tanfolyamot akartak tartani, aztán az első nap végén kitört a botrány. Amikor kilépünk a hagyományos olvasás keretei közül, rájövünk, hogy nem csak úgy lehet olvasni (balról jobbra, elejétől a végéig), ahogy az iskolában megtanították, akkor rengeteg kérdés merül fel a módszerrel kapcsolatban. Aki nem tud hiteles és gyakorlati választ adni, megbukik. Ezek a “kóklerek” teszik bizalmatlanná az embereket és járatják le a módszert… Mindenképpen olyan tanárt válassz, akinek van tapasztalata és komoly referenciái!

Tudnodkell: És milyenek a hallgatók?

L. M.: Azt szoktam kérni a hallgatóimtól, hogy legyenek kétkedők, de nyitottak. Ha elhiszik, hogy minden lehetséges, fantasztikus eredményeket érhetnek el egy kétnapos tanfolyam végére. Közhely, hogy csak agyi kapacitásunk töredékét használjuk ki – ugyanígy van az olvasással is. Megtanítanak nekünk valamit az iskolában – de ez még csak az alap.

Tudnodkell: Mik ezek a “fantasztikus  eredmények”? Tudsz számokat is mondani?

L. M.: Rendben. Az első lépés, hogy elhatározzuk, milyen szintű ismereteket szeretnénk kapni egy könyvből. Szeretnénk tudni, miről szól, hogy be tudjunk kapcsolódni egy beszélgetésbe, tudni akarjuk idézni, vizsgázni akarunk belőle vagy annyira az ismeretek birtokába akarunk kerülni, hogy tanítani is tudjuk az adott témát. Mindhárom szint elérhető, de nyilván más időt igényel. Vegyünk például egy kb. 200 oldalas könyvet, ami egy nem teljesen ismeretlen területről, de teljesen új információkat tartalmaz.

A 200 (!) oldal feldolgozása az
I. megértési szinten  (tujd róla értelmesen beszélgetni) 45-50 perc, a
II. megértési szinten (kiselőadás, idézés, vizsgázás) egy-másfél óra, a
III. szakértői szinten (oktatni tudod,a téma szakértője leszel) két óra.

Két óra alatt a hagyományos módszerrel meddig jutsz el? Ha a kétszáz oldal feléig, akkor gyors vagy. De emlékezni fogsz rá egy olvasás után is részletesen? De ez csak a marketing. A lényeg, hogy sokkal maradandóbb lesz, amit megtanulsz. Aki járt már egyetemre tudja, hogy milyen, amikor kínok közt felkészül a vizságra, majd a vizsga után húsz perccel minden törlődik a memóriájából..

Te melyik orvost választanád: aki levizsgázott jól, de tudod hogy a vizsga után a tananyag nagyját elfelejti vagy azt, aki bár tized annyi idő alatt tanult meg mindent a villámolvasás módszerével, de minden megmaradt a fejében? Amikor rájöttem, hogy ez mekkora különbséget okoz a tanítványaim életében – ekkor kezdtem igazán komolyan foglalkozni a tanítással.

Tudnodkell: Ez nagyon vonzóan hangzik, de ha te kívülről hallanád magad hinnél magadnak?

L. M.:  Nézd meg a honlapomat (lantosmihaly.hu), ott sok bizonyíték van. Az elmúlt tíz évben kiderült volna ha kóklerség lenne és nem lenne több ezer olyan tanítványom, akinek nagyon sokat segített a tanfolyam. A Bioenergetic kiadó gondozásában megjelent „Villámolvasás a gyakorlatban” című könyvem első kiadása egytől egyig elfogyott, most jelent meg a második, bővített kiadás, pár nap múlva dedikálom a könyvhéten. Úgy érzem, ezek vannak elég erősek ahhoz, hogy bizalmat szavazz nekem.

Tudnodkell: Hogyan kell elképzelnem a módszert? Mit tud, amit a hagyományos olvasás nem?

L. M.:  A hagyományos olvasás a részletek felől halad az egész felé, ezért lassú. Minden apró részletet meg kell értened, hogy tovább tudjál menni. A vilámolvasásban az egészet látod először és utána világosodnak meg a részletek. A következő példát szoktam erre mondani: a hagyományos olvasás olyan, mint a vándor, aki körbe akarja járni a a Földet, hogy meglássa milyen alakú. Sokáig fog tartani, mert rengeteg országot kell bejárnia, amíg körbeér. Ekkor fog rájönni, hogy a Föld gömbölyű. A villámolvasás olyan, mintha műholddal mennénk körbe. Az első, amit észreveszünk, hogy a föld gömbölyű és csak azokba az országokba szállok le, amelyek tényleg érdekelnek, amelyek a céljaimnak megfelelőek. Szépirodalmat nem is érdemes olvasni így, mert az olvasás élménye elveszik. Persze voltak már hallgatóim az ELTE magyar szakáról is, akiknek 30-40 könyvet kell elolvasniuk félévente. Sikerült utána beszámolniuk a könyvek minden karakteréről, csillagos hatosra vizsgáztak, de tananyagként olvasták a könyveket és nem tudtak pityeregni a főhős halálakor.

Tudnodkell: Akkor kinek hasznos ez a tudás?

L. M.: Elsősorban érettségi előtt állók, egyetemisták jönnek. Sokan ajándékba adják a gyereküknek. Azoknak, akik olyanok mint én, minden érdekli őket és úgy érzik, ez az élet túl rövid lesz, hogy mindent megismerjenek, ami érdekli őket. (Itt megáll az interjú, mert Facebook messengeren éppen fogad egy visszajelzést az egyik márciusban végzett tanítványától, amelyben hálásan köszöni a segítséget, és a sikeresen zárt vizsgaidőszaka végén dicsekszik el a kitűnő eredményeivel.)

Tudnodkell: Hány ilyet kapsz?

L. M.: Hála Istennek, nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Minden tanfolyam végén megkérem a hallgatókat, hogy írják meg a tapasztalataikat. Ezek alapján tökéletesítem a módszert. És persze ha valakinek problémája van, akkor is keressen meg, segítek.

Tudnodkell: Gondolom plusz pénzért…

L. M.: Nem. Természetesen „benne van az árban”. Egy ilyen tanfolyamon megkedveljük egymást, örülök, hogy segíthetek.

További információ, tanfolyam-jelentkezés: http://www.lantosmihaly.hu/

betöltés...