A legszomorúbb kép a világon

Egy anyuka, csatlakozva a sok “első nap az iskolában” fotóhoz kiposztolta a Facebook oldalára ezt a képet, amitől szomorúbbat még soha nem láttunk.

Julie Apicella kislánya, Emily ugyanis 8 éves korában végleg elveszítette a veserákkal folytatott küzdelmet, és meghalt. Emilynek 2015-ben volt az utolsó “első nap az iskolában”.

Emily ötéves volt, amikor Wilms-tumort diagnosztizáltak nála – ez a fajta rák nagyon gyorsan növekszik. Emily hiába esett túl veseeltávolításon, nyolc hónapnyi kemo- és sugárterápián, fél év alatt visszatért a rák. Ekkor megint kezelni kezdték, akkor is úgy tűnt, hogy végre visszahúzódott, de a rák harmadszor is visszatért. Már nem volt mit tenni, nem volt több létező kezelés, amit ne próbáltak volna ki, a kislányt hazaengedték a kórházból, és decemberben elhunyt.

“A lányom összes lehetősége elfogyott a küzdelemhez egy idő után. Azért tettem fel ezt a képet a Facebookra, hogy az emberek adományozzanak a gyerekrák kezelésére, amelyben fájdalmasan kevés pénz van”

– mesélte az anyuka, aki azt kérte ismerőseitől, a közösségi oldalukon változtassák meg a fent mutatott képre a profilképüket, hogy így is felhívják a figyelmet a gyerekek körében jelentkező rákra.

betöltés...