Az idős kutya nem engedi ennek a beteg nőnek, hogy ledőljön pihenni… de jó oka van rá!

Nicole Sieker egyedül neveli két kislányát, és egyik éjjel arra lett figyelmes, hogy nem igazán érzi jól magát. Mire felébredtek a család, már a két lány is rossz közérzetre, szédülésre és fejfájásra panaszkodott. Nicole azt gondolta, mindez a forró nyárnak köszönhető csupán…

Reggeli után lányai aztán jobban lettek, ezért elmentek az iskolába, de Nicole még mindig kába volt és a gyomra is émelygett, ezért úgy döntött ledől kicsit az ágyra.

Mikor azonban pihenni próbált volna a kutyák közül is kiemelkedően intelligensnek tartott border collie-ja, Abby nem hagyta békén. Orrával folyamatosan a fejét próbálta felemelni, miközben ugatott és mancsával Nicole kezét piszkálta. A nő végül felkelt, és követte kutyáját, mert tudta, hogy valamit jelezni próbál. Abby a pince felé vette az irányt, ahol a ház szénmonoxidjelzője halkan, de folyamatosan sípolt. A hős kutya így még időben figyelmeztetni tudta gazdáját, mielőtt az halálos szénmonoxid mérgezést kapott volna!

Az idős eb, bár már tíz évet is rég megélt még mindig 40-szer jobb szaglással bír az embernél, és ennek, valamint gazdái iránt érzett szeretetének köszönhetően aznap három embert is megmentett!

Természetesen ezután Nicole, de még a We Energie nevű energiavállalat is megajándékozta Abby-t, aki a sok sípoló játék és finomság mellett még egy tanúsítványt is kapott, melyben intelligenciáját és hőstették elismerik!

Fokozottan figyeljünk oda, mert a számunkra szagtalan gáz sok emberéletet követel minden télen világszerte! Ellenőriztessük kéményeinket minden fűtési szezon előtt!

Oszd meg, ha téged is elkápráztattak Abby képességei!

betöltés...