Ez a pár sétára indult – egy idegen sms üzenete örökre megváltoztatta az életüket

Leslie és David egyik nap úgy döntöttek, hogy sétálni mennek. A séta alkalmával egy figyelmetlen vezetőnek köszönhetően a pár élete drasztikusan megváltozott.

A kocsit egy hölgy vezette aki nagyon sietett a munkahelyére. Vezetés közben egy sms üzenetet írt és emiatt beleszaladt az előtte haladó autóba. Ennek az autónak a vezetője elvesztette uralmát a kocsi felett és elütötte David-et és Leslie-t is.

David azonnal életét vesztette a helyszínen, Lesliet pedig életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították.

A lenti felvételben Leslie elmondja, hogy a nyakát érte a legnagyobb sérülés a baleset miatt. Azt is elmeséli, hogy több ezer öltéssel tudták csak rendben hozni a fejét lévő komoly sérüléseket.

A nő örökre hálás maradnak annak az orvoscsoportnak, aki a műtétet elvégezte. A felvételen az ártatlan sofőrt is láthatjuk, aki nem tudta megakadályozni, hogy kocsija beleszaladjon az éppen arra sétáló párba.

Leslie az orvosok véleménye szerint teljesen fel fog épülni, de a család már soha nem lesz a régi. Mindezt egy figyelmetlen vezetőnek köszönheti, aki vezetés közben a mobil telefonját használta.

Mindannyiunknak figyelembe kell venni Leslie tanácsát – vezetés közben kapcsoljuk ki a telefonunkat. Egyetlen üzenet sem okozhatja valakinek a halálát! Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal, ha ezzel egyetértesz.

betöltés...