Ő volt a világ legszebb gyereke 11 évvel ezelőtt – de vajon mi lett belőle mára?

A francia gyerkőcre anno csak úgy hivatkoztak, mint a legszebb kislányra a világon. Azóta évek teltek el. Lássuk, mi lett belőle!

Az Elefántcsontparton született Thylane Blondeau 2005 óta dolgozik a modellszakmában. Már ekkor a legnagyobbakkal dolgozhatott, hiszen első komoly munka a francia tervező, Jean Paul Gaultier nevéhez köthető. De hogy mi ebben a legkülönlegesebb? Hogy Thylane ekkor még csak négyéves volt!

A gyerekmodell legközelebb akkor került a média érdeklődésének középpontjába, amikor tízévesen a Vouge Paris olyan fotókat közölt róla, mint egy felnőtt nőről: a miniruhás, durván sminkelt lányka szexuális töltést sugárzó fotói sokaknál kiverték a biztosítékot.

A következő fotók a lányka csupán 10 volt:

Azóta újabb öt év telt el, jött a pubertás, és jelentjük, sokak félelmével ellentétben Thylane egy cseppet sem vesztett abból a szépségéből, amivel négyévesen először hódította meg a világot. Sőt!

A modell-palánta, akinek már most bő félmillió elkötelezett rajongója van az Instagramon, úgy érzi, könnyen lehet ő a következő nagy név a felnőtt modellek közt. Azt pedig egy cseppet sem tartja zavarónak, hogy korán kezdte a szakmát:

„Kate Moss 15 éves korában kezdett modellkedni, és az jó ideje volt – szóval nem vagyok túl fiatal. Ha van egy jó ügynökség, és emberek, akik vigyáznak rád, akkor ez a szakma tökéletes” – magyarázta.

.

A fiatal modell követői egyébkén Thylanereknek nevezik magukat…

View this post on Instagram

Socks sucks 😂

A post shared by Thylane 🦋 (@thylaneblondeau) on

betöltés...